Címkék

, , ,

Bereményi nekem félig az ember az Eldorádó és a Megáll az idő mögött, félig Cseh Tamás. Amit a magyar hetvenes évekről tudok, azt nagyrészt tőle tudom. Tehát Bereményitől. Dalaik hitelességét megítélni nem tudom, de nagyjából sejtem, hogy létezett ez a művésznemzedék, és valami történt akkor, valami változás.

A Vadnai Bébi tehát ekkor játszódik, a negyvenes évekbeli szál kisebb részben visszaemlékezés, nagyobb részben az írópalánta, Dobrovics által konstruált történet a múltról. Dobrovicsot szenvedélyesen érdekli a múlt, gyakorlatilag ennek a fényében szemléli jelenét, és az alul is marad egy ponton a múlttal szemben.Persze ez jelképes értékű.

A regényben Dobrovics összerakja egy szerelem és néhány élet történetét a negyvenes évekből. Nyomoz, ha úgy tetszik, de nagyobbrészt a neki elmondott történetekből alkot meg egy újat. Ezt szöveggé is formálja, de később megsemmisíti. Hogy Dobrovics elbeszélése ugyanaz-e vagy hasonló-e, mint amit a Vadnai Bébiben olvasunk, soha nem derül ki. Mindezt kezdetben látszólag nem személyes indíttatásból teszi, hanem barátjának akar vele segíteni, de ez hamar átfordul öncélúba, illetve alárendeli azt az írásnak.

A fülszöveggel ellentétben én nem gondolom, hogy történelmi regényről beszélhetünk, szerintem sokkal inkább művészregény ez. Két művésztípust ismerhetünk meg. Doxa, a prófétaalkatú, kinyilatkoztatásaiban élő, nem író író. Pszichésen ingatag, és az a fajta alkoholista, akiről a művészvilágban leginkább úgy vélekednének, hogy az csak dopping neki. Dobrovics viszont analitikus alkat, és sokkal kevésbé klasszikus művészfigura. Ironikus, hogy módszerei azon belügyesekére hasonlítanak, akik csak kérdezősködnek. Vallatnak. Valamiért úgy érzem, Bereményi inkább ilyen típusú, tudatos, elemző szerzőnek tartja magát. Épp ezért Dobrovics hitelesebbre is sikerült a regényben.

A szereplők egyébként elég egyoldalúnak tűnnek. Ez persze lehet az író hibája, de lehet direkt is, hiszen Dobrovics szemszöge és hiányos ismeretei ennyit engednek meg. Sem a negyvenes évek bohém élete, sem a hetvenes évek nejlongarbós művészvilága engem nem ránt be – nem szeretném élőben látni –, és a nyelvezetét is nehezen szoktam meg. A befejezetlen és hiányos mondatok csak a dalszövegekben működnek nekem, itt nem. 
Úgy érzem, ez egy nagyon okos könyv, de metának nem elég meta, történelminek nem elég történelmi, viszont korrajznak hibátlan (amennyire meg tudom ítélni). Legnagyobb erénye ez, és hogy a nyomozás valóban izgalmas, a folyamat pedig, ahogyan Dobrovics fejében mindez kibomlik, szép ívet jár be. A legjobban azok a szövegrészek tetszettek, ahol az írás folyamatáról van szó. Emellett pedig érezhető, hogy Bereményi számára ez egy nagyon személyes történet. Kicsit talán szerzői önvallomás is, de mindenképpen valami nagyon fontosról szól.

Hogy ki lesz e könyv után Bereményi nekem? Már nem egészen Cseh Tamás, és nem is csak Eldorádó – kivívta a fejemben az önálló szerző státuszát. Az előbbi kettő nagy szerelem. Ez azt jelenti, hogy szeretem Bereményit? Asszem igen.

Advertisements