Címkék

, , , ,

2013 tavaszán jelent meg a Cicero Könyvstúdiónál Catherynne M. Valente… mije is? Meseregénye? Gyerekkönyve? Ifjúsági regénye? Az a gond ezekkel a kategóriákkal, hogy a közvélekedés szerint a szépirodalom nagy dobozán kívül találhatóak. Két oka volt annak, hogy vártam és megvettem ezt a könyvet. Az egyik a szerzőnő nálunk Marija Morevna és a Halhatatlan (Deathless) címen megjelent könyve és az általa gerjesztett szövegéhség volt. (Még, még ilyen képeket és mondatokat!) A másik pedig a fordító, ugyanaz, akinek az imént említett regényt is köszönhetjük. Az előrendelés bonyodalmai után három napi munkába és haza történő utazás (még néhány lopott munkahelyi félóra) alatt végeztem a könyvvel, mert teljesen berántott.

Az eredetileg The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making című regény főhőse Szeptember, egy tizenkét éves lány, akinek az édesapja elment a háborúba, édesanyja pedig repülőgépeket javít. Magától értetődő lenne a „fiatal hős a valóság borzalmai elől a képzelet birodalmába menekül” toposzának felidézése és az ennek megfelelő olvasat, azonban van egy kis gond: a kislányt Tündérföldén megcsonkítják, és az álomból való visszatéréssel a világ rendje nem áll helyre. Tehát a klasszikus mese szabályait azonnal felrúgja a történet. Szeptember pont olyan kiskamasz, mint amilyenek mi is voltunk: kissé zsémbes (ami Tündérföldén erénnyé válik), bizonytalan, hatalmas a lelkiismerete, de még nem rontotta el a valódi kamaszkor hormonszagú bűze.

Adott egy szerethető főhős, az angolszász mesevilágból szökött lények serege, és egy szinte leírhatatlanul színes-szagos-formás világ, amely annyira gazdag, hogy hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy megálljak az olvasásban, elképzeljem és felépítsem magamban a textilből varrott várost, vagy a mi világunk és Tündérfölde közti átjárót. A Márkinő, a főgonosz, igazi gótikus domina, néha pedig játékos kislány. Sokszor azt is nehéz eldönteni róla, aljas vagy gyermeki, örül-e vagy pedig gúnyolódik. A végén persze kiderül ellentmondásosságának oka, és a mese morfológiájához szokott olvasói elvárások ismét kapnak egy tisztességes pofont.

A szerző elképesztő fantáziával alkotta meg a többi mesehőst is a segítőktől a mellékszereplőkig, sokszor nagyon szokatlan formákat abszurd módon kombinálva össze. Egy könyvtár és egy sárkánygyík házasságából született gyermek, vagy egy gyönyörű púka (pookah) kislány, aki időnként sakál – melyik a furcsább? A különösség azonban a könyv egyik nagy erénye, mert a szöveg képes megmaradni a maga és az olvashatóság határain belül, és nem válik öncélúvá.

Ám ne higgyük, hogy vidám tündérmese az, ami az előbbiekből kikerekedik. A történet helyenként igen sötét, nyomasztó és szenvedéssel teli. „Vérnek folynia kell”, hangzik Tündérfölde egyik első szabálya, és ez így is marad végig. Szeptember ugyan kicselezi halálát, ám ez nem rendezi el megnyugtatóan sorsát sem a regény idején belül, sem azon túl.

Rengeteg elrejtett kultúrtörténeti és todományos utalást is találhat a műveltebb olvasó a könyvben a görög mitológiától a Schrödinger-dobozig. A személyiségfejlődés elemei (pl. az anya női mintáinak elsajátítása és továbbvitele) a szövegben tárgyiasulnak, és szépen belesimulnak a mesébe. Amit viszont gondnak látok, hogy nem tudom eldönteni, kinek szól ez a regény. Gyermeklelkű, rajongó huszon-harmincasok fogják olvasni vagy tizenkét éves lányok? Az előbbieknek túl egyértelmű lesz, az utóbbiaknak meg túl nehéz. De az is lehet, hogy a könyv az újraolvasásra apellál, hiszen biztos, hogy fiatalkori olvasmányélményként is kiabál majd a szöveg érte. Az idősebb lányok saját kamaszkoruk evilági meséit szeretik – legalábbis nehezen képzelem el, hogy a diáklányok átnyergeljenek a Szent Johanna Gimiről Szeptember kalandjaira.

Te azonban, aki ezt most olvasod, és érdekel egy helyenként kegyetlen és sötét, lírai történet, ahol azért, ha nem is végleg, de minden jóra(?) fordul, olvasd el.

(A cikk az endless.hu-n jelent meg 2013 áprilisában)

Reklámok