Címkék

, , ,

Ez itt egy régi magyar szakos adósság pótlása most.

Szóval: értem én. Hajnóczy jól ír, erősek a képei, képes bármilyen frázist, nyelvi közhelyet írói nyelvébe emelve szépirodalmi stílust dekonstruálni, és amit ábrázol, azt hitelesen ábrázolja.

Emellett némely elbeszélés olyan volt, mint egy-egy erősebb metafizikussággal megdobott Örkény-szöveg, ami végülis nem baj. A kötet címadó írása valóban kiemelkedő, de összességében van az egész kötettel egy nagy bajom, és ez nem Hajnóczyt minősíti. Vagy de.

Szóval értem én, hogy (majdnem) minden író magáról ír, művészetének elsődleges forrása a maga tapasztalata/élete. De ettől nekem pont olyan lesz, mint Szabó Magda, aki egy bizonyos élettapasztalati köréből szedi még esszéinek témáit is. Értem én, hogy a hetvenes évek Magyarországa, értem én, hogy egy bizonyos társadalmi réteg, kiábrándultság, alkoholizmus (szegény Sarkadi Ime), merész és megütközést keltő témák és történetelemek, groteszk és abszurd.

Szóval értem én, miért kellene baromira szeretnem Hajnóczy írásait, de sajnos nem szeretem, bocsánat.

Advertisements