Címkék

, , ,

Ingmar Bergman: A legjobb szándékok nélkül merész lett volna nekiállni, de anélkül is teljes értékű mű. A bergmani filmes életmű alapos, és írott életmű fejlődő ismeretének birtokában azért tetszett különösen a Vasárnapi gyerekek, mert hiányzott belőle az a didaktikusság, amely a legtöbb írott szövegben és filmbéli párbeszédben jelen van. Bár játszik az E/1-es és E/3-as narráció váltogatásával, és folyamatosan objektív szemmel reflektál az eseményekre (még olyankor is, ahol nehéz objektívnek maradni), ez a könyv végre nem egy forgatókönyv. Bergman szépen is tud írni, nem csak okosan. Erre itt mindkettő érvényes.

Persze egyáltalán nem vidám. A gyermeki nézőpontból adódóan nincs az a hatalmas súly az olvasón, mint máskor, de a kihallgatott szülői vita, a kamasz nagytestvér alázásai, vagy az apára irányuló hullámzó érzések leírása nem engedi elfelejtenünk, hogy a bergmani életet alapvetően a szorongás határozza meg. Bár Bergman kifejtette egyszer valahol, hogy nem okos dolog a Kierkegaard-i szorongásfogalmat keresni nála, én mégis úgy látom, nem teljesen irreleváns a párhuzam. Szerencsére az apához fűződő érzelmi viszony több stációja is ott van a szövegben, és a befejezésre szépen feloldja az olvasóban is a rossz érzést.

Advertisements