Címkék

, , ,

Na ez. Ez.

Volt egy olyan sejtésem, hogy szeretni fogom, a Kegyelem tetszett, és „Bergman lányából” a fejemben is iszonyatosan éles szemű, pontos, kegyetlen írónő lett Herta Müller mellett. A különböző narrátorok szövegrészleteiből összeálló regényfejezetek végére a rejtély megoldódik – vagy nem. Számomra igen. Azonban eddig a pontig rámutat minden lehetséges gyenge pontra, legyen az bármely regényszereplő, vagy akár az olvasó. A regény írástechnikája egyébként posztmodernnek mondható, és visszaköszön belőle a papa forgatókönyves, drámai hatású szövegmegoldása is.

A regény nyomozónője zsigereiben érzi a hazugságot, és vallat. Feltételezett elkövetőt, tanúkat, akik közvetve részei voltak Stella sorsa alakulásának, gyermeket, barátot. Ezzel pedig szembenézésre késztet. A cím és jónéhány karakter egészen nyilvánvalóan metaforikus, de ez a kissé szájba rágott tanulság nem zavart, mert eközben a hétköznapiból is démoni lett, az idilliből pokoli. Eddig úgy tűnt, a skandinávok írnak a legjobban a szeretetéhségről és a szeretlenségről. De emiatt a szeretetről is, talán.

Advertisements