Címkék

, , ,

Vegyesek az érzéseim. Talán a barátaim lelkesedése által támasztott elvárások miatt, vagy talán azért, mert valamiért ennél líraibb szövegre számítottam, egyelőre nem tudom hova tenni ezt a regényt.

Az anya-fiú kapcsolat feltárása elmaradt, és kissé ellenszenves volt az anya és a fiú is. Emellett viszont át tudtam érezni a „gyerek” vívódását, és jónak találtam a visszaemlékezésekkel megszakított narrációt is. A történetben lévő hiány (az a majdnem 20 év) nekem nem hiányzott, mivel valószínűleg a főhősnek sem, nem jelentettek fordulópontot életében. A hol gyorsabban, hol lassabban haladó idő, amellyel a főhős nem bír egyedül megbírkózni, tényleg ellepi őt. Hova férne még el az a 20 év?

Az egyszerre kívülállónak és valahova tartozónak is lenni akaró infatilis Arvid-karakter mellett számomra újdonság volt a hatvanas évek Skandináviája is, amely kívül esik a vasfüggönyön inneniek perspektíváján, az enyémen legalábbis igen. A filmek angolszász világán és (a filmek) Vietnámján (mert olyat is láttam) kívül számomra az a rendszer és élet a hatvanas évek, amelyre Arvid érthetetlen és idealista módon vágyik. Aztán betudtam ezt annak, hogy ki akart válni családja hagyományköréből és megszokott közegéből, és valami közösséghez, valami nemeshez szeretett volna tartozni – ám sajnos nem úgy tűnt, hogy bármit kapott is volna ettől az ideológiától. 
Az anya pedig olyan távoli volt, annyira hideg, és az elbeszélő számára annyira értheteten és elérhetetlen, hogy nem tudtam őt igazán anyaként olvasni. Tehát összességében a világomat nem rengette meg a könyv, a szerző stílusa viszont meggyőzött arról, hogy kézbe kell vennem majd a Lótolvajokat is.

Reklámok