Címkék

, , ,

Előítéletes voltam ezzel a könyvvel szemben bizonyos okokból. Nem sokat segített az sem, hogy a Szivarhajót rukkolán sikerült elnyernem az egyik, általam is olvasott recenzió szerzőjétől. Persze hogy elolvastam, a megalapozatlan fanyalgást az intellektuális rendőrség súlyos büntetéssel sújtja.

Egyáltalán nem utáltam. Bár láttam hiányosságokat a világban (honnan jöttek ezek a találmányok, csak nem a zsíros, fekete, magyar földből nőttek ki? és hogyan nyertük mi meg azt a szabadságharcot?), alapvetően kellemes, érdekes közeget teremtett, amelyen látszott, hogy nagyobbrészt átgondolt.

A történelmi hűségről, pontosabban logikája helytállóságáről nyilatkozni nem mernék, de rendkívül jól szórakoztam a sötét éjszakában, az árvaház kapujában három perc alatt gyermeket szülő, azt azonnal köpenyébe csomagoló és elsétáló nemesasszonykán, illetve a fizika törvényszerűségeinek nem minden esetben engedelmeskedő hőseinken.

A legnagyobb bajom rögtön kettő is:

– Egyrészt a karakterek tökéletesen jellegtelenek, motivációjuk sokszor zavaros, emellé viszont mindig, minden helyzetből szinte sértetlenül és győztesen kerülnek ki, vakon ugorva rögtön a célba. Ha el is tekintünk attól, hogy mondjuk James Bond, akit párhuzamként emleget a fülszöveg, eleve a karikatúrája minden kémsztorinak, akkor is felmerül a kérdés: a szerzők naivitása tényleg ekkora? Vagy csak én kanyarodtam véletlenül a Benéző utcába, és ez a sztori itt eleve parodisztikus, csak senki nem vette eddig észre? Mert néhol felsejlettek erre utaló jelek, de ezeket gyorsan elmosta egy üldözéses akciójelenet vagy egy maffiafilmbe illő, megkönnyezendő merénylet. A gond inkább az, hogy a főszereplő ponyvaszereplőnek meg nem elég ponyva – mert nem karakteres.

– Másrészt: nem attól lesz egyedi/jellegzetes egy regényszereplő, hogy különféle jellegzetes testi attribútumokkal vagy szokásokkal ruházzuk fel őket. Nem, a kizárólag Csokonay cigarettát szívó láncdohányos balfék Kossuth Csabából nem lesz összetört szívű, flegmatikus szépfiú szuperügynök, és a rossz kávéért érthetetlen okból rajongó félszemű Nemesházi sem válik érthetőbbé, szerethetőbbé vagy bármi egyébbé. A főgonosz figurája pedig egy csodálatos, tanítani való klisé, de létezése és képességei egész biztosan valamely isteni csodatételnek köszönhetőek. Talán varázslósuliba járt, vagy valami hasonló.

Végeredményében ez nem egy rossz könyv. Nem is nagyon jó, de szerintem van potenciál a szerzőpárosban, ha Kleió mellett Kalliopét is táncba viszik a következő rész megírásakor.

Reklámok