Címkék

, , ,

Néha, néhol az volt az érzésem, hogy Rakovszky Háy János nőben. A történetek hősei ugyanis pont annyira banális élethelyzetekben jelennek meg előttünk, és pont annyira lehangoló mindnek a vége, mint Háynál. A véletlen c. novella egyik hősnője fakad ki egyszer így:

„Ti sosem érzitek úgy, mintha lenne valami, nem is tudom, valamiféle erő…amelyik direkte, gonoszságból úgy intézi a dolgokat, hogy nekünk sose sikerüljön semmi? Hogy mindig minden a legrosszabbul alakuljon?”

Ráadásul minden élethelyzet akkora ordas nagy közhely, annyira prózai, hogy tanítani kellene. Mint a Mélygarázsban (amit én csak szeretni tudok sokakkal ellentétben). Ellenben sajnos nem elvitatható ezek hitelessége. A kamaszodó lány pont így gyűlöli magát (mennyire magamra ismertem Johannában), a felnőtt nők pont ilyen döntéseket hoznak, az öregek pedig pont így mennek tönkre. Különösen az öregségel kapcsolatos novellák ütöttek meg, nyilván személyes okokból.

Összességében minden lehúzóereje ellenére szerettem ezt a kötetet. Gyakran zavart azonban az E/1-es narráció, mert ott, ahol erős érzelmi hatások érnék az elbeszélőt, mégsem venni észre rajta semmit. Ezen túl kissé egyszerű megoldásnak tartom a naplóbegyzések teljes, szövegszerű átemelését a történetbe – különösen, ha az elbeszélő/olvasó amúgy nem reflektál rá, csak cinikus félmondatokban megjegyzéseket tesz.

Advertisements