Címkék

, , ,

starry-night-sky-over-the-mountains-14678-1600x1200

Zseniál! Egy ideje szemeztem ezzel a könyvvel. A Hármas könyvelésben is volt róla szó (de direkt nem hallgattam újra), meg mondták is, tudjátok, hogy van ez. Mivel a Magvető kezd magára találni ekönyvügyileg, mind minőségben, mind árképzésben, újévi ajándékként megleptem magam vele.

Nekem ez nagyon tetszett, de tényleg. Világa, nyelvezete és szimbolikája is eklektikus, és igen sokféle irodalmi hagyományhoz kötődik egyszerre úgy, hogy egyszerre azok paródiájává válik. A Kossuthkifli tulajdonképpen egy pikareszk regénybe oltott korkép, mely a kor irodalmára és napjaink közéletére egyszerre kacsintgat mindkét szemével. Leginkább mágikus realizmusba oltott Jókai-parafrázisnak mondják, de ezt tökéletes hülyeségnek tartom. Amiért nagy falat lehet a könyv, az a nyelvezete. Egyszerre reformkori, ómagyar, nyelvjárásias és irodalmi, de leginkább mindennek a kifigurázása. Néhány helyen annyira túl van húzva mindez, hogy megértem, hogy föladták páran, netán meg is utálták. Humora nem különösebben kifinomult, nagyjából egy klasszicista komédiába oltott vásári színjáték szintjén áll. És hát igen, rondán beszélnek benne, de Darvasi meg a Könnymutatványosok után ez igazán nem sok. Inkább komikus hatása van, és nem kelti azt a benyomást, hogy a kortárs magyar szépirodalom kötelező jellemzőjét pipálja ki vele a szerző.

Átfogó irodalmi utalásrendszert is működtet a szöveg. A néha szándékoltan frázisokban beszélő típusfigurák (a buta de lelkes hazafi, a hősszerelmes, a romantikus lelkű fiatal hölgy stb.) Petőfi és Csokonai soraiban szólalnak meg, s a kor irodalmának jellegzetes alakjai is megjelennek a szövegben, lásd Lúdas Matyi és János vitéz. A szöveg szándékoltan papírmasé-figuraszerű szereplői közt akadnak egészen meseiek. Tündér és garabonciás diák, az ördög maga, még egy dzsinn(szerű alak) is előkerül.

A közeg azonban, ahol a történet játszódik, közel sem meseszerű. Sivár, mocskos, kihalt, mélymagyar. Az igen kiszámítható végkifejlet pont olyan ízt ad az egész sztorinak, mint egy nyolcvanas évekbeli magyar művészfilmé; de nagyon fölösleges itt minden igyekezet. Nem is az azóta is változatlan magyar néplélek ábrázolása miatt – Schwappach Amádé mint a szemellenzős vakmagyar -, hanem inkább azért, mert a kispolgárral (Vödric) kibasznak, a nők ostobán választanak, az ördögé lesz minden, és úgyis jönnek az oroszok. Na meg az egész országsorsa mély sárba fullad már az elején. Emellett a Kossuthkifli nem a Nagy Magyar Depresszió újabb képviselője. Helló Fehér Béla, engem megvettél!

Reklámok