Címkék

, , ,

Chain_Link_FenceBármennyire is szeretem Bodor Ádámot, mindig rá szoktam pihenni kicsit. Ezt a kötetet már vagy fél éve szereztem meg egy szerencsés pillanatban antikváriumból. Idén érettségi tételt csináltam a Sinistra körzetből, így alapozásként és bűntudat (a polcon régóta pillogó, egyébként igen ronda borítójú kötet okozza) csökkentésére ma magamévá tettem.

A kötet az elején azt a benyomást keltette, hogy más, későbbi könyveihez hasonlóan a “novellák”, ha lazán is, de valamiféle szövetet alkotnak, amelyet maximum itt-ott megcsavar a nézőpontváltás és időrendi ügyeskedés kicsi keze. No, ez nem jött be. Bár visszaköszönnek nevek, helyek, testvérek, motívumok, de az összetartó erő inkább az a végtelenül lecsupaszított, a taszító határáig feszített hangulat és képi világ, mely néhol Herta Müllert, néhol meg a későbbi Bodor Ádámot idézi.

A szerző meghatározhatatlan országaiban játszódó abszurd történetei itt még nincsenek túlsúlyban az ún. realista cselekmény kárára, bár a végén van pár elég vad sztori. A legtökéletesebb darabok a gyűjteményből szerintem A Zangezur-hegység és A részleg. Az utóbbi a kötet első harmadában található, a megfosztatásra és levetkőzésre építő szép történet, míg a Zangezur egy lehetetlen tájban mossa össze a bántó szándékú emberek és ragadozók alakját.

A diktatúráról és szorongásról máshol metaforikusan szóló Bodor itt még sokkal konkrétabb, ám a kötet vége felé a szövegek egyre feszültebbek és abszurdabbak lesznek, amely, úgy tűnik, az egyetlen lehetséges beszédmód a témáról. Mindez a gyermeki-kamaszos, hiányos világértelmezésű nézőponttól az apokaliptikus végig szép ívet ír le – ám az utolsó kötetharmad erősen próbára teszi az olvasót. Ez sajnos egy ponton megöli az érdelődést is.

Advertisements