Címkék

, , , ,

2477754373_9a74d23330_oDögrováson vagyok. Az utolsó oldalakat penetráns piaszagban és az egész napos hányingerrel küzdve olvastam el a villamoson. A világ nyálkás gödörré változott, melyben büdös emberek tekeregnek. Én is köztük vagyok.

Naszóval a könyv. Nagyon, de nagyon másra számítottam. Valami űrben gyilkolászós izére, különösen azért, mert a Delta Vison ÚJ KIADÁSÁNAK a borítóján is űrhajó van. Persze tudom, hogy Magyarországon akkor megy a scifi, ha űrös a borítója, de akkor is. A könyv nem olyan és nem úgy, mint vártam. Nyögvenyelősen is indult, mert elkezdtem olvasni az eredeti, 1990-ben megjelent mórás kiadást, és a második oldalnál már hullott a hajam a fordítás sutasága miatt érzett mérgemben. Aztán ugye mire jó az internet, megvettem az új, állítólag újrafordított kiadást e-ben. Ha valamit csináltak a könyvvel, na az nem a kemény kezű szerkesztői munka volt. Ezen annyira felhúztam magam, hogy de be van harangozva, hogy ez újabb meg frankóbb, és hát nem az, hogy elkezdtem angolul. Időnként vissza-visszanézegettem a magyarba, és lehet, hogy csak az eleje volt annyira szutyok, de akkor már mindegy volt.

A sztori egy bosszúálló- és egy megváltástörténet szentségtelen frigye, főszerepben egy tökéletesen ellenszenves karakterrel. Gully Foyle motivációja tulajdonképpen érthető, mikor hadjáratot indít az őt otthagyó hajó (!) ellen, de azért jócskán van ebben szerepe a kattanásnak is. A földlakók sorsát nagyban meghatározza a jaunting nevű képesség, amely afféle agyi kontrollal irányított teleportálást jelent. Ebből a viszonylag korlátozott szkillből a végére kibomlik valami ennél sokkal progresszívabb dolog, mindenesetre ez ad lehetőséget a főhősnek arra, hogy a bosszú tigriscsíkos angyalaként szellemi felemelkedésével párhuzamosan odakúrjon egyet a kisembert megnyomorító hatalomnak.

Szabály, hogy mindig van nagyobb hal, és valószínűleg az egyszerű ügyek mögött búvik egy magasabb érdek is – itt is így történt. Bevallom, a szöveg néhol nagyon zavaros. A mellékszereplők egy részének nem volt valódi funkciója, jellegzetesek sem igazán voltak. Az olyan karaktertípusok, mint a szélhámos nő, az ártatlan nő vagy a démonikus nő (nyilván mind csodaszép) vagy a gátlástalan üzletember és az őrült/sérült tudós, erősen retrósították a könyv hangulatát. Apropó, nézdcsak, itt az első megjelent rész borítója:GALAXY SF NO. 45Az, hogy fejezetekben megírt/megjelenő regényről van szó, sok mindenre magyarázatot ad. A koherenciát hiányoltam, az emberfeletti szellemi-etikai fejlődésre pedig csak csóváltam a fejem. Igen, Foyle végső kinyilatkoztatása és bravúros új képességei nem működtek volna egy primitív vadbarom alakjával együtt. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy Foyle mint végső, halálos fegyver azért értékes, mert primitív, ösztönös, elemi. Ugyan a kontrollt maga gyakorolja önmaga felett, de elgondolkodtató, hogy az állatot az emberben, az erőt ő maga nyomja el. Démonikus karakterként menő, de a vezekelni kívánó Foyle, bármekkorát is tesz a hatalom alá, mégiscsak egy kiherélt tigris, akit már bevállalna egy állatkert.

Az a tény, hogy ez a regény lassan hatvan éves lesz, és még mindig jól olvasható, erős könyv, méltán pakolja föl a scifi nagy klasszikusainak polcára. Ennek ellenére nem lesz kedvenc, még a becsúszó Schopenhauer-utalás ellenére sem. Kimondottan meglepett viszont néhány vizuális megoldás a szövegben, a fejemben megszólalt a posztmodern-alert, amelyet aztán lekapcsolt a cinizmus éjjeliőre; no lám, no lám, hát ilyen is volt ’56-ban.

Advertisements