Címkék

, , ,

b1e6_2_bigIsmerek egy finn srácot, pár éve, mikor jobban pörgött a last.fm, azon keresztül ismerkedtünk meg. Gyűlölte a karácsonyt, meg úgy általában az embereket. Szerinte Finnország egy nagy büdös szürke sírgödör, ahol még alkoholistának sem jó lenni, mert túl drága a pia. Az életkereskedő első pillantásra igen vonzó könyv volt, a Libri tavaly szépen belehúzott a dizájnos könyvborítózásba. A plot is ígéretes volt, aztán úgy a harmadánál megálltam gondolkodni a folytatáson.

A sokat ígérő alapkoncepcióból, hogy a nem író író megveszi egy nő élettörténetét, hogy abból könyvet írjon, a nő pedig eleinte tiltakozik, mert az irodalom hazugság, ő pedig nem kíván asszisztálni ehhez, a végére valami más lett. Felfogható úgy is, hogy a regény első oldalainak E/1-es narrátora, a nő szövege már annak a regénynek a része, amelyet az író kiadott. Ez akkor válik bizonytalanná, mikor belép a történetbe az író levelezésén és monológján túl a többi nézőpontkarakter szála is. A nő szándékosan nem árul el ilyen mélységű részleteket, tehát felfoghatóak az írói fikciójaként, megírt regényfejezetekként. Sajnos ez az intellektuális játék itt kevésnek bizonyul ahhoz, hogy tényleg jó regény legyen belőle.

A könyv egyik részről szándékosan a nyelv és igazság viszonya, illetve a kimondható-kimondhatatlan érzelmek és a szavak témái körül kering, de valahogy nem áll össze valamiféle teljes dologgá. Nem, nem a nyelv töredezettségére fut ki, annyira nem okos könyv. Másik részről finnországspecifikus, kapitalista és globalizációval kapcsolatos kérdéseket feszeget. Nagyon elidegenítő volt a regénynek ez a része, szinte láttad magad előtt a kékes fényű neonokat az irodaházakban. Egy olyan társadalmat láthatunk, ahol vagy valaki vagy, és akkor multicéges rabszolga is, vagy lecsúszott senki, mert nem nagyon van köztes lehetőség. Ez a leegyszerűsítő szemlélet azonban, amellett, hogy a tényleges mélységeket nem mutatja meg – akkor meg miért pillant bele a valóság sötétjébe – nem sokat ment a regényen. A szereplők közös tulajdonsága, hogy nagyjából mindenki boldogtalan, és egyetlen, egy korábbi generáció őriz valamiféle szeretetféleséget a múltból, amely a képeslapokon végtelenül abszurddá válik.

A regény zárlata mélyen szimbolikus…nak készült. De legalább őriz valamit abból a groteszkségből, amely általában véve ezeknek a boldogtalan északiaknak a sajátja. A könyv azonban (a fülszöveggel ellentétben) egyáltalán nem humoros. Nem rossz, de nem is jó. Olyan hármas.

Reklámok