Címkék

, , ,

krabatBár a könyv egy ideje ott pislogott a könyvespolcon, eddig az ajánlóig (és a kapcsán felmerülő személyes ajánlgatásig) nem hallottam róla, épp ezért nem is nyúltam arrafelé. Az állítólag beszerezhetetlen, 1976-ban németül, 1985-ben magyarul megjelent ifjúsági regényt a Móra kiadó adta ki, a fekete-fehér fametszet-illusztrációkat pedig Gyulai Líviusz készítette, akit (ugye) nagyon szeretünk.

A 17. vagy 18. századi, többféle irodalmi hagyományt mozgató történet alapja egy szorb/vend népmese. Azért a “vagy”, mert van egy utalás a történetben a svédek és szászok közti katonai konfliktusra, így szerintem a harmincéves háború idején játszódhat, de mások a 18. század elejére teszik – emellett persze lehetséges, hogy a történelmi környezet teljesen esetleges, és egyáltalán nem lényeges. A sztori egyszerre fejlődésregény és rémtörténet, nyomot hagytak benne a középkori mesei hagyományok és jelképek is. A (feltételezhetően) emberi csontokat őrlető Komámuram erősen sátáni benyomásokat kelt, a malom Mestere alárendelt pozícióban van hozzá képest, és bár fél tőle, “cimborál” vele.

A kötelező áldozatot azonban a malom legényei, az alárendelt alárendeltjei fizetik meg, akiknek hétköznapjaiban megjelennek más mesei alakok – mesék a mesében, pl. Pumphutt, akinek az alakjában a nagy hatalommal bíró garabonciás alakja elevenedik meg. Mivel a sztori egyértelműen tanmese, így kötelezően megjelenik a két oldal, a jóé és rosszé. A jók oldalán a lélek és a természet (Isten) erejét képviselő, jólelkű alakok állnak Kántorkával egyetemben, aki gyertyájával járva az utakat Jézus feltámadását hirdeti minden Húsvétkor a falu szűzeinek körében. A sötét oldalon a Sátánnal cimboráló, “mesterséges” varázshatalommal bíró szereplők, kiknek módszereit a címszereplő Krabat elsajátítja ugyan, de a végkifejletnél nem ezek játszanak majd döntő szerepet.

Az egyetlen problémám a könyvvel, hogy még 1-2 oldalnyi szöveg hiányzik az elejéről és a végéről. Az első esetben az előkészítés, az utóbbiban a lezárás. Bár lényegében semmi sem hiányzik a sztoriból, mégis hirtelen ér véget – és ha már mese vagy regény, az olvasó már csak igényel legalább egy utolsó mondatot, akár a lehetséges folytatás, akár a megnyugtató, lezárt vég irányába mutatót.

Reklámok