Címkék

, , , ,

kávé-002Töredelmes vallomással kezdem: én nem vagyok olyan művelt és tehetséges nő, mint Gergely Ágnes. Épp ezért nem ismerem eléggé munkásságát ahhoz, hogy ennek fényében olvassam a címben szereplő könyvet. Azt viszont mindenesetre elérte, hogy mást is olvassak tőle.

Aztán bevallom, hogy nagyon szeretnék ilyen tehetséges nő lenni, és ezt minden irónia nélkül. De nagyon nem szeretnék ilyen tehetséges nő lenni az ötvenes években. Van nő lenni az ötvenes években. Vagy inkább: lenni az ötvenes években.

Bevallom azt is, hogy kicsit féltem tőle, hogy valami szabómagdás keménykedéssel és pátosszal találkozom majd a sorok között. A pátoszt több helyen nyíltan elutasítja, ennek ellenére mégsem mindig mentes tőle. Apró kitérő: azért nem szeretem különösebben Szabó Magdát, mert szerencsétlenségemre csupa olyan könyv akadt a kezembe tőle, amelyben erős volt az önéletrajzi vonal, és az “engem nagyon megedzett az élet abban a szigorú iskolában” póza kitartott még az esszékben is, melyeket egy modernes vizsgára olvastam tőle.

Bevallom, hogy tudom, hogy a fentebb emlegetett önéletrajzi vonalas szabómagdázás olvasata egyszerre okés is meg nem is, hiszen ez itt egy memoár. Bevallottan. De nem regény olyan értelemben, mint mondjuk a Régimódi történet. Emellett számomra hiteles korkép is ez a könyv arról, mekkora szopás volt gondolkodó embernek, esetleg nem a megfelelő osztályba tartozónak lenni akkor. (Innen most töröltem egy hosszabb mondatot arról, mennyire kényelmes ma sörök mellől nyomatni az értelmiségi dumát.)

Advertisements