Címkék

, , , ,

Kegyelmi viszonyok (2007)Van pár magyar szerző, aki ki van tiltva a lakásból. Viccelek, csak félig igaz. Krasznahorkait pont azok a csoporttársak szerették az egyetemen, akik hajlamosak voltak csak azért szeretni egy szerzőt, mert illik szeretni. Tehát puszta előítéletből messzire kerültem Krasznahorkait, de hát valljuk be, ez elég dilettáns és alja dolog volt a részemről. A magyar/esztétika szak hallgatói és oktatói jócskán megpakolták a puttonyomat prekoncepciókkal (pontosabban én pakoltam meg magamnak), ezek ledolgozása folyamatosan zajlik már egy ideje.

Azért épp ez a kötet, mert ez dobta a Rukkola a sokból. Mivel erről (és az összes többi kötetéről) rengeteg okos dolgot leírtak már, újat nemigen mondhatok. Az igen pofás kivitelezésű könyvben először furcsálltam a szövegek rövid soros szedését, de utóbb beláttam, hogy az ilyen módon nyomott,  “lélegzetvételre szabott” szakaszokban könnyebb az olvasás (a hosszú mondatok miatt, de ezt szerintem mondanom sem kell).

A tematikus, a bűn-kegyelem-megváltás koncepciójára épített kötet novellái más és más szemszögből közelítik meg az imént említett fő kérdést. Az utolsó hajó a menekülés-elszakadás felől, az El Bogdanovichtól a kötődés-elengedés felől, a Borbélykézen a vágyott bűnhődés felől. Abban nem kételkedhetünk, hogy Krasznahorkai világformálásban igen erős, végtelen hosszú mondatai végtelenül pontosak is – kemény analitikussággal ragadják meg a pusztulást és elidegenedést. A novellák jelképrendszerét boncolgatni nem szeretném, megtették azt már mások.

A két leginkább kiemelkedő novellának a Herman, a vadőrt és Az állomáskeresőt tartom. Herman története egyfajta isteni dilemma megfogalmazásának tűnik elsőre; a rendelkezés szabadsága és kötelezettsége etikailag és lelki értelemben is összeférhetetlennek bizonyul. Az állomáskereső volt az, amely leginkább személyesen érintett, itt van az életem ezen a mérlegen, gondoltam.

Aztán a busz a gyér kiserdőből, ahol kurvák szokták várni a délutáni csúcsforgalmat, bekanyarodott a külkerület főutcájába. Ott felszállt egy nagydarab, nehéz mozgású, bajszos férfi egy kiskocsival, és egy hirtelen fékezéskor majdnem elesett. Én feléje kaptam, ő pedig hangosan átkozva, kurvaanyázva szidta először is a BKV-t, majd a sofőrt, harmadikként pedig a világot. Aztán ránéztem szomorú szemmel, hiszen épp az előbb került mérlegre itt az életem, és akkor azt mondta, bocsásson meg, de néha nem bírom elviselni ezt a világot és kikelek magamból. Ha jót akar magának, menjen innen el, mert itt minden elszaródik. Engem is tönkretettek, egy rom vagyok már. Még szerencse, hogy hamar leszálltam, így a szél kellően kiszárította a szememet, mire beértem az iskolába.

Konklúzió nincs. Nem esett jól ez az olvasás, de nem azért, mert belülről megtépett volna, mint tették azt már páran. Legközelebb egy regényt, majd egyszer.

Reklámok