Címkék

, , ,

copenhagen_020Nem szeretem az antológiákat, és novellákat is ritkán olvasok, mert hiányolom belőlük a kibontakozásra lehetőséget adó teret. Az Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve a Scolar kiadó kortárs dán novellaantológiája, és a fentiek ellenére is régen pályáztam rá. Szeretem Koppenhágát, még akkor is, ha másoktól tudom, a dánoknál (külföldiként) élni nem csupa játék és mese; furcsa emberek furcsa társadalma, akik állítólag borzasztó rosszul viselik a kríziseket, mert nincsenek hozzászokva. Az idegenekkel kissé elutasítóak, imádják a giccses kis nyaralókat, lásd Nørrebro egyik bicikliútja mentén a mese-kulipintyókat, és az egyforma téglaházas utcácskákban a lakóközösségek rendszeresen összejárnak hygge-zni.

Ennek ellenére a dán kortárs irodalomról keveset tudok. A kötetben szereplő szerzők közük csak Janne Teller neve volt ismerős (az egyébként igen jó) Semmi miatt. A novellák közt van erősebb és gyengébb is. Nagy részük egy kényelmes, a polgári létezés látszatára sokat adó, a krízishelyzetekre értetlenül reagáló társadalmat rajzol ki. Persze némelyik sztori, mint például Az utca, amely a rossz szomszédok által tönkretett lakóközösség bomlását meséli el, kimondottan ironikus. A történetek nagy része E/1-es narrációval és minimalista nyelvi stílussal operál, de itt-ott felüti fejét a lírai, mint például A Felhőgyűjtőben.

A lelki-erkölcsi torzulásokat és tragédiákat is hűvös objektivitással ábrázoló novellák világa többnyire hideg, vonalai élesek, és mind valamiféle elégedetlenségről mesél, még akkor is, ha ez az adott történetben nem teljesen egyértelmű. Ez a nagyon sajátos világ és a jellegzetes elbeszélői attitűd azonban nem könnyen fúrja be magát az ember szívébe (igen, az az ember nem létezik, hanem mindig az, aki mondja), és a dánok megértésében sem feltétlenül segít, azonban (már amennyire meg tudom ítélni) olyan egységes ám tág perspektívát ad a kortárs dán irodalomra, amellyel érdemes mégis megismerkednie annak, akit érdekel az észak.

Advertisements