Címkék

, ,

Amano.Yoshitaka.full.76725A One for Sorrow után ez volt a második regény, melyet Christopher Barzaktól olvastam. Bár az előbb említett regénnyel nem voltam maradéktanaul kibékülve, volt benne valami szelíd melankólia, amely nem hagyta, hogy elfeledkezzem a szerzőről. Ha a One for Sorrow idealista volt, ez a regény nem az.

A könyv egymáshoz csak lazán kapcsolódó elbeszélésekből áll, melyek más és más oldalról közelítik meg a szerelem és szeretet létét vagy éppen hiányát. A történetek közti kapcsolatok ráadásul nem elsőre egyértelműek; az egyik történet mellékszereplője egy másik történetben nem csak új nézőpontból meséli el ugyanazt az eseményt, hanem identitást is nyer. A szöveg, mely bátran játszik az identitás változásaival, bár érezhetően nyugati szerző műve, rengeteg japán kulturális és mesei-mitológiai vonatkozással bír.

A szerző két évig élt Japánban; a könyv ezeknek a benyomásoknak a megörökítése is. Az okos külföldi elemzők egyenesen murakamis ékszerdoboznak nevezik, amely, bár legalább három modorpofont ér, nem annyira elrugaszkodott gondolat mégsem. A történetek lassúak, a változások finomak, és minden jelenet elképzelhető egy nemlétező Makoto Shinkai-anime részleteként. Tőlem szokatlan módon a szöveg érzelmessége egyáltalán nem zavart, még az álom-csapdába ejtett férfi csipkerózsika történetében sem. Szinte egy olyan sem akad azonban a sztorik közt, mely megnyugtató véget érne, de legtöbbször adott a lehetőség egy pozitívabb folytatásra.

A történetek középpontjában japán és angolszász huszon-harmincévesek életének epizódjai állnak, melyeket átsző a magány, és a szeretet hiánya okozta menekülési vágy, és a látszólagos idegen-hazai ellentét feloldódik a címben is olvashatóban. A sztorikat finoman átszövő misztikus szál éppen csak látható, a hangsúly sokkal inkább a különféle nézőpontok által megragadott képeken, szimbólumokon és érzelmeken van. Az elbeszélések narrációja is változatos, néhol egyes szám első személyű, legyen az elbeszélő élő vagy holt, néhol külső nézőpontú, és akad, ahol két külön történet kölcsönösen értelmezi egymást az elbeszélők által.

Nagyon nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy kitűnjék innen a szöveg finomsága és szépsége. Nagyon élveztem ezt az olvasást a történetek szomorúsága ellenére, és bevallom, néha még sírtam is. Totálisan férfias, kemény könnyeket persze. Ha kicsit távolabb tartom, az érzelmesség filozófiája villan fel a sorok között. De vannak szerzők, akiket nem pengeéles elméletiségükért szeretünk.

Reklámok