Címkék

, , ,

flock_of_pigeons_wallpaper_-_1152x864Nincsen remény, nincsen remény. Sofi Oksanen nem teszi könnyűvé az olvasónak a befogadósdit. A Tisztogatás durva könyv volt. A Sztálin teheneit még nem olvastam, de egyszer egészen biztosan sorra kerül. A Mikor eltűntek a galambok az utóbbi időszak legsúlyosabb olvasmánya, amely, mint az előbb emlegetett kettő, Észtország és népének sajátos sorsát taglalja a második világháború alatt és után. Mi itt keleten bármennyire is képben vagyunk azzal, amiről ezek a könyvek szólnak, Észtország túl messzire van. Persze a történet játszódhatna akár Magyarországon is, csak egy biztonságos Skandináv közelség nélkül.

A negyvenes és hatvanas években játszódó, három nézőpontkarakterrel operáló regény a nácizmus és kommunizmus ringjében lehetséges életutakat mutat be három olyan ember segítségével, akiknek sorsa egy pontról indult, de a végtelenbe ágaznak széjjel. Egyikük E/1-ben, napló- és vallomásszerűen van jelen a szövegben, a két másikat pedig egy omnipotens narrátor vezeti végig a regényen. A két férfi, Roland és Edgar, illetve Juudit konfliktusainak gyökere nem kizárólag ideológiai. Roland könnyen szerethető; hazafias, érzékeny, igazi romantikus hős, akiről már az elején sejtjük, hogy túlélő mivolta ellenére végeredményében bukásra van ítélve, mert ez nem az a világ, és nem az a történelmi kor, ahol a jó győz, a férfi és a nő pedig boldogan élnek, míg meg nem halnak. Roland ugyanakkor bosszúálló, aki a sok elbizonytalanító tényező ellenére jól gondolkodik; mi viszont csak az utolsó oldalakon kapunk teljes képet és magyarázatot.

Juudit ellentmondásos női szereplő, akit a szeretetvágya mozgat, de a hatvanas évekbeli szálban már nem lesz nézőpontkarakter, kiüresedik, már néven sem említik. Ez utóbbi szálat egyértelműen Edgar uralja, aki többször is nevet változtat, minden új ideológiával nevet cserél. Hátborzongató figura, az egyetlen, aki teljes egészében értelme mozgat, ám morális értelemben kissé hajlékony.

A regény nyelve szuggesztív, mondatai szinte kopognak a papíron. Szokatlan képekben és csak ritkán, néhol feltörő líraisággal meséli el a szárazsága ellenére is feszült történetet. Míg a Tisztogatás hagyott némi reményt és adott legalább az egyik szálon megnyugtató lezárást, ez a könyv az utolsó mondataival is a poszt címében is leírt Vörösmarty-sort idézi. Szorongató szöveg, mely nem enged fellélegezni a végén sem; a galambok ugyanis eltűntek. Pont.

Reklámok