Címkék

, , , ,

dancers-fracture1Először is, egy büdös nagy pofon a Magvető kiadónak, mert már sokadjára képtelen egy értelmes korrektort ráereszteni a kézirataira. Ciki talán, de most komolyan? Másodszor: ez itt nem egy “profi” író műve, hanem egy regényszerű memoár a nyolcvanas évekről, amikor sokan gondolták úgy, hogy az élet Romániában tovább nem folytatható. Sok ilyen családot ismerek, és sok ilyen könyvet olvastam. A diktatúra ábrázolásának és a megnyomorodó lelkek sorsának irányából olvasva a Nem baj, majd megértem nem túl erős írás. A szerző nemíró-mivolta azonban a kort megélő hétköznapi emberek nézőpontjának hitelességét nyújtja, és amolyan coming of age-sztoriként igenis jó.

A főhőst támogató értelmiségi háttér pontosan annyira tette könnyűvé a regény ideje alatti életet, hogy a rendszer hétköznapjainak lehangoló mivolta ellenére (lekapcsolt fűtés és világítás, jegyrendszer, hozzáférhetetlen minőségi termékek) lélektani értelemben a főszereplő lány késő kamaszkorára-kora felnőttségére tevődik a hangsúly. A beszámoló jellegét meghatározza a szabómagdás kemény fegyelem mellett a pátoszmentes hang is. Felépítetlensége és helyenkénti amatörizmusa ellenére szerettem olvasni ezt a könyvet. Önreflexióban bővelkedő, az áldozat szerepét megtagadó narrációja időnként átcsap szentimentálisba, de remek az atmoszférája.

A szöveget szinte teljes egészében a diktatúra kényszere miatt/alatt megalkotott személyiségmaszkok működtetése uralja. A regényben elbeszélt korai felnőtté válás már eleve kínálja ezt a lehetőséget, de a sztori (a főszereplő disszidálásra várakozása szinte teljes magára utaltságban), a lavírozás a Ceauescu-éra megfigyelési szokásainak és bürokráciájának zátonyai között, egyértelművé teszi e megközelítés okát. Nagyon, nagyon nem szerettem volna ekkor Romániában élni, egy olyan helyen, ahol Magyarország jelenti a szabadságot.

Advertisements