Címkék

, , ,

Tisza_090Állítólag ez Kőrösi Zoltán eddigi legjobb regénye. Nekem biztosan. Természetesen ez is családtörténet, mint a Magyarka vagy a Szerelmes évek volt, de mégsem úgy, ahogy azok. A regény első fejezetében elsodost bolondokházából kiszabadulók “eltűnése” talán egy jelképes tragédia, mely nagyjából a kiegyezés utánra/környékére tehető. Valami történt akkor, amitől minden megváltozott. A regény lapjain összefonódó sorsokat, melyek nem állnak össze egyetlen, egységes családtörténetté, a magyar történelem alakulása veti erre-arra, de valahogy mind a romlásba hull. Sokkal inkább szól ez a könyv a (kissé szentimentálisan szólva) magyar hazáról, mint a többi Kőrösi-regény. De hiszen a címe is.

A végtelenül líraira sikerült, és csak néha hatásvadászba hajló szöveget a szövegen következetesen végigvonuló “helyesírási hibák” akasztják meg, melyek számomra nehézzé és lassúvá tették az olvasást. (Főnevekkel egybeírt névelők, alkalomadtán kötőszók ezek.) Talán ez is volt a cél. Vagy csak rossz volt a hivatalos ekönyv. De ha direkt volt, még mindig úgy gondolom, hogy ez ilyen posztmodern baromkodás a Kalligram imidzsére való tekintettel. Bocsi, rosszmájú vagyok. A szokásos Kőrösi-stíluselemek, mint az időről időre ismétlődő mondatok, fordulatok itt is közelítenek a közhelyekhez, de megbocsájthatóak. A fejezeteket összekapcsoló kezdő- és zárómondatok nagyon ülnek.

A történetek részeit összekapcsoló motívumok, a nevek, az ékszer, a csábító férfi jellege összefonja annyira a szálakat, hogy néhol az volt az érzésem, összemosódó identitásokról van szó. De talán csak nem eléggé határozottak a karakterek. Jó volt olvasni. De talán nem volt annyira okos könyv.

Reklámok