Címkék

, , ,

259070-SepikSe olvasni, se írni nem igazán volt időm mostanában. Belekezdtem könyvekbe, félbehagytam őket, majd máshova kaptam. A heti edzések mellett valahogy visszaszorult az olvasás is, holott nem egyidőben művelném őket. Amellett, hogy a 2312 elég hosszú könyv, valahogy nem is motivált eléggé. A fiúm szerint Kim Stanley Robinson a világ legunalmasabb scifiszerzője, a Rizs és só évei pedig engem sem hozott lázba a könyvtárban, a 2312 esetében bedőltem a marketingnek. Azt azért nem mondanám, hogy kár volt.

A pénteki sfmagos sörözésen azt mondtam, hogy a könyv jó is meg nem is. Azért jó, mert szép, részletes, olyan problémákat és olyan szinten boncolgat, amelyek szerintem tényleg az emberiség valamikori jövőjét jelenthetik. A sokak által szidott listák és epizódszerű rövid fejezetek szövegtöredékekkel és “kvantumséta” című részek szerintem kimondottan sokat dobnak a szöveg értékén. Ez a töredékesség, a központozás időnkénti hiánya, és a gyakran líraiba hajló nyelv itt-ott elfeledtette velem, hogy dramaturgiailag mekkora nulla maga a történet, amely ezeken kívül zajlik.

A Naprendszerben ide-oda utazgató szereplők gyakran látszólag csak ürügyet szolgáltatnak a világleíráshoz, amely bizonyos könyveknél nem zavarna annyira. De ez a sokszáz oldal egy nagy történelmi fordulatról beszél, és így talán jogos az elvárás az olvasó részéről, hogy szó is legyen arról a bizonyos eseményről vagy eseménysorozatról. A fő storyline vége azonban az érdektelenség és kidolgozatlanság fekete lyukába hull, jelentéktelenné válik, holott (nem akarok spoilerezni) nem olyan kicsi dologról van szó. Sajnos ezt a nagyon alapvető problémát a történettel nem tudja ellensúlyozni a gazdag szövésű utalásrendszer, mely a science fiction irodalmának más alkotóit is bevonja a játékba (pl. a különböző nemi variációkkal kapcsolatban említi az ursulitákat, amely egyértelmű utalás Ursule Le Guin A sötétség balkeze című regényének gender-sex problematikájára). Az intertextuális és posztmodern szövegjáték egy olyan regényszörnyet hoz létre, mely szép, tele van emlékezetes képekkel, de szappanbuborékként pukkan széjjel a végén.

Advertisements