Címkék

, , ,

soil-wallpaper-1680x1260Tényleg nagyon féltem tőle, hogy ez lesz a Bogyós2. Nem az, annál sokkal sötétebb és nyomasztóbb ez a kötet, és kevés nyoma van benne annak az engedékeny nosztalgiának, mint A bogyósgyümölcskertész fiában. Ez az a vonal, mint A gyerek meg a A mélygarázs, csak picit enyhít rajta a gyereknézőpont. Tisztázni szeretném akkor, miért is fontos nekem Háy, meg ez a kötet is.

Először is, pár évvel ezelőtt a Magyartanárok Egyesületével táboroztam Szekszárdon, mikor ő volt a meghívott vendég, és “kötelező olvasmányként” A gyereket meg a Bogyóst kellett magunkévá tenni. Én addig nem nagyon szerettem kortárs magyar szerzőket olvasni, mert előítéletes kis sznob voltam. Bár A gyereket akkor kimondottan utáltam, utólag be kellett látnom, hogy az bizony egy nagyon jó regény. Másodszor, Háy asszimiláns, én pedig sorsközösségben vagyok vele. Harmadrészt, Háy a megnyilatkozásai alapján attitűd nélküli író. Ez azt jelenti nálam, hogy nem pózember, nem kíván különleges helyet elfoglalni a kortárs kánonban, nem adta el magát irodalmi folyóiratoknak, és semminek nem lett a jelképes alakja.

És akkor itt van a Napra jutni, amelyet amolyan biztosan-jó-lesz irodalmi mannahullásként vártam már egy ideje, de elsőre elég ambivalensek az érzéseim. Coming of age-sztori reflektáló keretbe ágyazva; történetei közül sok egyértelműen személyes történetnek tűnik, és van közte, melyet már olvashattunk máshol (pl. a kutyás-régészest). Bogyós2 azonban semmiképpen nem lehet belőle, hiszen innen hiányzik a szocializmus évtizedeinek kedélyes nosztalgiája.

A Napra jutni főhőse nyomorult és gyenge, de csak pont annyira, mint bárki más, aki gyerek volt valaha is. Mivel a szöveg sokkal inkább egy egzisztencialista olvasatot kíván, nem kapunk látleletet az ötvenes és hatvanas évek kisfalusi világából, vagy egy újabb családregényt ebből a korból. A kötet végének 4 írása, a felnőttek személyes vallomásai utólag kicsit újraértelmezik, de nem írják fölül a gyerek történeteit. Némileg feleslegesnek is látom őket. Bár a novellák/fejezetek többsége nagyon erős, hangulatuk is iszonyúan sűrű, ülnek is, összhatásában mégis hiánnyal zárul a könyv. Nem a gyerek későbbi sorsának elbeszéletlensége okozza ezt a hiányt, hanem az olvasói döntés hiányáé annak tekintetében, hogy mit is olvastunk.

A kötet főhőse a létbe vetett, törékeny lény. Semmi érdekes. Nem különleges, nem több, nem jobb, nem is egyedi. A névhiánnyal is jelzett általánosság szünteti meg vagy enyhíti a “személyes élettörténet” vádját, amely Háyt érheti amiatt, hogy itt-ott önismétlő ennyi kötet után. A Napra jutni nem mestermű sajnos (nekem), a Bogyósnak pedig sokkal inkább ellenpontja, mint párja. Amiért mégis jó könyv, az a gyermekkornak kínoktól és bűntudattól terhes, de aranyoskodástól mentes ábrázolása. Nyelve élőbeszédes és közvetlen, de nem esik túlzásba, mint a Bogyós esetében néhol.

Reklámok