Címkék

, , ,

Igen, még mindig adós vagyok az Armadáról szóló poszttal. Viszont a Patkánykirály még szinte meleg volt a nyomdától, mikor felvettem az asztalról, és nem annyira súlyos olvasmányként bele is kezdtem még a hétvégén. A King Rat Miéville első regénye volt, és ez többféle szempontból is befolyásolta az olvasást. Egyfelől felismerhetőek benne azok a jellegzetes történetelemek és karakterek, melyek mondjuk a Krakenben is megvoltak. (Azt ugye előbb olvashatta a hazai olvasóközönség magyarul.)

A regény amolyan proto-urban fantasy, és mint ilyen, óhatatlanul is ki lesz téve a zsáner ismerői körében Gaiman Neverwhere-jével (magyarul Sosehol címen jelent meg) való összehasonlításnak. Sok a hasonlóság: alternatív-mágikus London, helyi kisistenek, a kívülálló hős beavattatása, alvilági alakok. Bár a Patkánykirályt két évvel a Neverwhere után adták ki, nem igazán érheti az utánzás vádja. Miéville már első regényében is sokkal sötétebb világot és elbeszélői hangot teremt, a Gaiman-i játékosságnak (igen, az, még ha történnek is csúf dolgok) itt nyoma sincs.

Másfelől a Patkánykirály irodalmi parafrázis, a hamelni patkányfogó meséjének címadó hőse e regény főgonosza lesz, ugyanis a nézpont megfordul; alulnézetből, a patkányok oldaláról szurkolhatunk, hogy ez a démoni garabonciás ne követhesse el elképzelhetetnek tetteit. Ahogy később a Perdidoban, a szöveg az esztétikumot is alulról ragadja meg, az undorítót téve elsődleges – ha nem is értékké, de – viszonyítási ponttá, a várostest pedig uralja a narratívát, még ha nem is mindig elég konkrétan vagy felismerhetően jelöli a helyszíneket.

Ügyes ötlet viszont a patkányfogó zenéjének és a kilencvenes évek elektro szcénájának összemosása. Bár talán a rave jobban tarolt az évtized elején, mint a drum and bass – de ebben végtelenül dilettáns vagyok, ne is hallgassatok rám.

Ami miatt nem lesz ez a kedvenc Miéville-em, az az, hogy nem tud vonzóvá válni az alulnézetes perspektíva ellenére sem az a világ, amelyet bemutat. De nekem egyébként is a barokkos esztéta-regény (Perdido) és a hermeneutikus scifi (Konzulváros) jött be, amely talán nem a legegyértelműbb választás a mind közül.

Reklámok