ekg_flatline

Amikor megtudtam, hogy idén megjelenik egy újabb Karpowicz-regény, a következőkben egészen biztos voltam:
1. jó lesz
2. vicces lesz
3. okos lesz.
Mindegyik tippem bejött. Az Égiek és földiek nagy kedvencem lett (itt írtam róla lelkedezőset), nagyon intelligens és sokrétű regény volt itt-ott kamaszos humora ellenére. Nyelvezete (mely azért egy fordító remek munkáját is dicséri) sokféle regiszterben volt egyszerre hiteles, humoros és szép is. A Csoda sok szempontból nagyon hasonlít elődjére.

Egyrészt szintén teológiai és lételméleti kérdéseket jár körbe, de a pátosz most sem kenyere. A sztori középpontjában álló (pontosabban fekvő) főhős halott, de csak majdnem. Nem nehéz észrevenni a nyelvi eszköztár és a nézőpontok segítségével, hogy ez egy evangéliumi parafrázis, melyben a főhős Krisztushoz hasonlóan csak reflektáltként van jelen, az elbeszélésben nyeri el alakját és szerepét, de az ő nézőpontját nem ismerjük meg. Mikolaj kvázi-halottsága (amolyan első mozgatóként) hat környezetére, és össze is kapcsolja életének (és halálának) fontosabb szereplőit, és mindenféle különös jelenségeket idéz elő.

Másrészt szórakoztatóan játszik az elbeszélői szólamok váltogatásával; itt egy mindentudó elbeszélőnek a zárójeles pontosító megjegyzésekkel teletűzdelt, kissé elidegenítő narrációjának és egy E/1-es modern evangélista bibliai archaizmussal átformált, amúgy eléggé profán elbeszélésenek a keveredése izgalmassá teszi a szöveget, bár meg is nehezíti az olvasását. Vigyázat, (erős) nyelvi humor!

Harmadrészt ez egy szerethető történet szerethető lezárással. Nem nagy dolgokra kell gondolni. Abban egyébként biztos vagyok, hogy egy olyan, a katolicizmussal nálunk mélyebben átitatott társadalomban és kultúrában, mint a lengyel, van egy erős erre vonatkozó olvasata is a regénynek, melyet én csak kapargatok.

A kötetért köszönet a Typotex kiadónak!

Reklámok