Címkék

, ,

bb-king-4f29a930893b7

Ma meghalt B.B. King. Ez már mindenki olvashatta a neten. Egy ideje sokat gondolkodtam azon, mi lett abból a fanatikus, koncertjáró lányból, aki voltam. Aki belekapott mindenbe, ami kicsit is érdekes, furcsa vagy valamilyen volt. A koncertjárásnak vége lett azzal, hogy (Tibor szavaival élve) kispolgár lettem, de most nem is erről van szó, hanem arról, hogy ma, mikor olvastam ezt a hírt, akkor elsírtam magam, szerencsére a munkahelyemen, nyilván.

Szerettem elég sok zenét, elég sok különbözőt ahhoz, hogy tudjam, mi az a zene, ami elképzelésem szerint a személyiségem leglényegéhez tartozik. Szerintem mindenkinek van olyan zenéje, amivel a lelke azonos hullámhosszon rezonál. Felnőtt vagyok. Ezt azért mondom, kissé fellengzősen, mert már ismerem magam, vagyis azért, mert ismerem magam, felnőtt vagyok. Minden közül, annyi zene után már látom, nekem a blues, amihez hazatérek időről időre. Ami a belső életem ritmusára lüktet, némi flegmasággal, lustán vagy nem lustán, amire a testem mozdul, ha egyedül vagyok itthon. Amire a lépéseimet számolhatom (bocsássátok meg nekem ezt a költői képet) a keresztút felé, ahol majd a végén vagy megveszi a lelkemet az ördög, vagy pedig nem. De ebben a lepusztult világban is a blues, a maga kesergős, de sosem patetikus módján, maga az élet, a szarokbele, a teszem a lábamat a másik után.

2009-ben 24 éves voltam, éppen lediplomáztam, nem volt munkám, nyár volt, túlmeleg. A szüleimmel mentünk el megnézni B.B. Kinget az Arénába. Az egy olyan koncert volt, amit lehúzhattam a képzeletbeli “ha már láttam őket, meghalhatok” listámról. Azóta már azon sincs szinte semmi. Akkor azt mondta az öreg, mármint B.B. King, aki amúgy az első sorban ülő nőkkel flörtölt, hogy 10 éven belül még visszatér ide. Nem jött össze. De mondjuk már akkor sem hittük el, hogy így lesz. Így viszont nem kellett csalódnunk soha az ikonban, mint a kolléganő Lovasiban, akiről most hallotta, hogy elhagyta a feleségét, és ettől ő, mármint a kolléganő, nagyon szomorú lett. Mert így vagyunk a privát hőseinkkel. Az én egyik hősöm már mindig tiszta marad bennem.

És akkor az Every day I have the blues, csakazértis mástól

Reklámok