Címkék

, , ,

84732

A Visszaút az időben kötet olvasása eléggé mély nyomokat hagyott bennem, és ezekkel kellett megbirkóznia ennek a kis vékonynak itt. A benyomásaim nagyon vegyesek. Több nagyon komoly darab is található a két részre osztott kötet versei közül, de pont az első néhánynál csak felhúztam a szemöldökömet. Rakovszky Zsuzsa verseit azért nem tudom hova tenni, mert egyrészt ő az én fejemben inkább prózaíró (bár nagyon költőiek a szövegei), másrészt pedig egyszerre eredeti és nem az. A jellegzetesen tárgyias lírán időnként átüt valamiféle, számomra az amatőr költők sajátjaként felfogható retorizáltság, itt-ott közhelyesség. Túl sok a költői kérdés. Áthallások, Kosztolányi-íz.
A címből adódik az a probléma, hogy a rögzített pillanatképek által keltett benyomások rögzítései részben ezek a versek – csakhogy ezek a képek valószínűleg ebben a formában nem léteznek. Ez persze nekem nem olyan nagy probléma – csak csapongok.

A költő képi világa és szövegformálása nem sokat változott az előzőek óta, de a témái sem; talán kissé személyesebbek lettek a versek képei. Vagyis személyesebbnek hatnak. Bocsánat. Ráadásul úgy, hogy egy korszakéi, mindenkiéi (Csak egy személy). Az enyéim is, pedig még csak harminc vagyok (ezt is a könyvben olvastam, de amúgy igaz). Csontig hatol némelyik.
És amiről valójában nem szeretnék beszélni, hogy van néhány Rakovszky-vers, melyek nem csak a szívemet, hanem a fél érrendszeremet is kitépik a helyéről. Az öregkorról, fonnyadásról, arról a magányról, mely majd a rácsos ágyon vár, alattam rosszabb esetben felnőttpelenka. Néha gondolok erre, pedig magától a haláltól egyelőre nem félek. Ettől igen.

Advertisements