Címkék

, , ,

84732

Képzavarral élek: a kötet megpengette az érzékeny húrjaimat.

Bevallom, nem olvastam sosem a combfiksz/neszharisnya blogot, mert még kistáska voltam a freeblogos időkben (nagyon rossz énblogot írtam), utána meg elveszítettem a blog mint olyan fonalát. Ha nem volna a szerző egy ismerősöm ismbarátja, nem is figyeltem volna fel rá. A Magvető nagyon pörög az utóbbi években, de csak kevés szöveg pereg át azon a képzeletbeli szűrőn, amint a nekemvaló szövegeknek át kell peregniük.

Azt sem tudom továbbá, mi okozza ezt a bizonytalanságot a dobozokkal a fejemben. Talán az, hogy nem tudtam döntést hozni arról, mik ezek a szövegek. Nem tudtam a blogposzt műfajától/jelenségétől elvonatkoztatni, mert bár a könyv Lelije konstrukció, ha úgy tetszik, alteregó, szerep, nem hiteti el velem, hogy az ide írottak nem totálisan személyes ügyek. Értem én, hogy beenged, mégis úgy érzem magam, mintha magánlaksértést követnék el. Feltár nekem, de én szemérmes vagyok; nekem ez itt magánügy, magánfájdalom, magánélet, mégis játszik velem, és azt mondja, irodalom, azaz fikció vagyok, olvass.

Igazából kicsit sajnálom, hogy nem olvastam azt a blogot anno. Pedig mennyi kapcsolódási pontom lett volna vele. Miskolc, ELTE, magyar-esztétika szak. Már mindegy.

Az érzékeny húrokról pedig annyit, hogy okosan, jó stílusban adja el nekem a fájdalmat, ami a legtöbb írásban ott van. Manipulatív, behúz. Nagyon tetszett.

Reklámok