Címkék

, , ,

szc3adv-ernc591

Szív Ernővel ambivalens a viszonyunk. Sem az Összegyűjtött szerelmeim, sem az Ez egy ilyen csúcs nem lett a szívem csücske (jaj). Bevallom, nekem Darvasi. És a tárca is egy olyan műfaj, amivel nagy töménységben nem tudok mit kezdeni másnál sem. Mert újságot a hagyományos formában nem olvasok, kötetben viszont sok. Még ha elméletben pontosan alkalmas lenne arra, hogy a negyedórányi metróúton reggelente a munkahelyem felé.

A kötet első pár darabja majdnem elriasztott, izzadságszagúnak hatottak az írások. (És bár nem ez adja egy könyv értékét, de az ingerküszöbömet jócskán meghaladó mennyiségű elütés volt benne. Szánjatok már időt a korrektúrára, emberek!) Aztán végül főleg a metrón olvastam, a negyedórányi metróúton a munkahelyem felé. A második fejezettől (ciklustól?) egészen lekötött, és csak kevés szöveget dobtam volna ki belőle.

Van pár kimondottan intelligens és jó néhány lírai hangú írás a kötetben, amelyeket bekönyvjelzőztem, hogy később előszedhessem. Tetszik nekem ez a meta, irodalom az irodalomról dolog. Mindig eszembe jut, mikor megkérdezik a kölykök, hogy és ma is vannak írók? Akadnak, és tulajdonképpen olyan szakma ez, amelyben a legalapvetőbb dolgok szerintem nem változnak.

Hogy alapvetően miről szól a kötet? Irodalomról, írókról, olvasókról. Buta és okos könyvekről, kritikusokról, könyvkiadásról. Írói-tárcaírói önreflexiók, az írás maga, meg néhány nemtudom.

A Legionella-füzet (itt egy részlet belőle) kilóg a kötet tematikájából. Egy kórházi tartózkodás benyomásainak rögzítése ez, és ahogy a minap olvastam, Darvasi saját élménye. Mondjuk sejtettem. Igen, illeszkedik irodalmi hagyományba. Nem szerettem. De kötetet azért vedd meg, jó lesz.

Reklámok