Címkék

, , ,

Sydney Doll Hospital

Igen, ez az összbenyomásom. Van egy ötlet, mondjuk egy élethelyzet vagy egy jól kigondolt kis csattanó, köré pár erős mondat, plusz szöveg, hogy egy novellára emlékeztessen, de oké, nevezzük csak rövidprózának. Már nem vázlatok, de néha az volt az érzésem, hogy ezek nem lettek megírva. Félbemaradt, lezáratlan, kiaknázatlan.

Nem rossz kötet, de az írások 90 százaléka úgy ment el mellettem, mint az Intercity Nyékládházán, miközben a gyorsvonatot várom. Nagy széllel, igen gyorsan. Pedig jók a felvetett témák, akadnak különleges narrátorváltasztások vagy élethelyzetek (ki írna egy műkörmös nézpontjából?), de mintha egy-egy ütős elemnél nem tudna vagy nem akarna többet egy-egy darab. Pedig ez a próza igenis szenvedélyes. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a lírai felhang az írások legnagyobb erénye.

A másik gondom, hogy a jó szövegekre jut kettő-három gyenge. A kevesebb itt pont több lenne, mert a resztli a legvégére azt is elfeledteti, hogy volt azért ott egy jó novella. Mint a Steril gyulladás pl.

Amúgy mondtam már, hogy falra mászom az E/2-ben írt szövegektől? És hogy az E/1-hez erőteljesebb elbeszélői szubjektumra van szükség a szavak mögött, mint amilyet az e narrációs eszköz használói legtöbbször oda kitalálnak?

És még működhetnének is, ha nem lennének ennyire szájbarágósak. Én azért szeretem, ha az a szar élet, amit elém pakol a magyar kortárs irodalom nincs annyira elmagyarázva, hogy instant kapjam az arcomba. Hadd küzdjek meg olvasóként azért a szarért, elég okos vagyok hozzá. És talán pont az instantsága miatt nem érint meg, maximum a szele, amikor százötvennel elrobog mellettem.

Kicsit szomorú vagyok emiatt, hiszen a könyvet azért olvastam el, mert a szerzőnő megnyilvánulásai az interneteken végtelenül szimpatikusak. Talán a versekkel kellene próbálkoznom.

És akkor most jöhet az új Rakovszky.

Advertisements