Alvilágok – Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

Címkék

A lány aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt, Catherynne M. Valente, Cicero, fantasy

Valente veszélyesen addiktív szerző, ha ifjúsági regényt ír, ha nem.A lány, aki körülhajózta Tündérföldet egy sorozat ígéretes kezdete volt, a Könyvfesztiválra pedig megjelent a folytatás, szintén a Cicero Könyvstúdió gondozásában. Az Ana Juan által jegyzett borítódizájn és a kötet illusztrációi szinte teljesen megegyeznek az eredetivel, maga a szöveg pedig az első kötet narancs-vöröseinél sötétebb színekkel festi meg Szeptember második útját. Mivel az első kötetben Szeptember feláldozza árnyékát, és nélküle tér haza, sejthető volt, hogy ebből még nagy baj lesz. A visszatérés oka, hogy Halloween királynő, főhősnőnk árnyéka Alsó-Tündérföldén átvette az irányítást, és Alávaló alattvalója segítségével varázstalanítja azt a vidéket, melyet az első részben Szeptember körülhajózott. A megoldandó probléma adott, és Szeptembernek sajnos bizonyos okok miatt új segítőtársakra és régi ellenségekre is szüksége van, hogy véghezvigye küldetését.

Az első kötetnél letisztultabb cselekményszövés és a szöveg kisebb mértékben (de még mindig eléggé) burjánzó érzékisége lehetőséget ad egy olyan meta jellegű olvasatnak, melynek középpontjában a kamaszkor kezdete, az apa utáni vágy és a fejlődésnek induló szexualitás, valamint a mese morfológiája (á la Propp) és narratívalehetőségek állnak. Szeptember ugyanis szívet növesztett időközben (melyről az első részből tudhatjuk, hogy a gyerekeknek az még nincsen), és ez rengeteg hibalehetőségre is okot ad. Az egész történetet a vágymágia itatja át, mely Alsó- és Felső-Tündérföldön is erős varázslatnak számít. Szeptember, pontosabban a vele voltaképpen azonos árnyéka önmegvalósít és vágybeteljesít, de ez olyan jellegű áldozatot követel, melyet a szabályokat betartó, lelkiismeretes főhős nem engedhet meg.

A pszichológiai oldal mellett a bölcsészolvasók kedvéért a szöveg meseként önmagára is reflektál, és feltár néhányat az ismertebb narratívatípusokból. A történet egyes fejezeteiben az első kötethez hasonlóan betekintést nyerhetünk a mesevilág működésébe és törvényszerűségeibe, de annál sokkal mélyebben megismerhetjük azt a hóbortos, a hősi és a halk phyzika által. Mindezt Szeptember útja során rengeteg meghökkentő és kreatív epizód egészíti ki, melyek szokatlanságuknál fogva sokáig meg fognak maradni az olvasóban.

Az első kötet tobzódásának elhalványulása nem teszi szegényesebbé a szöveget, sötétebbé azonban igen. Bizonyos értelemben az alvilágban járunk, az árnyékos oldalon. Mivel az Unwritten óta tudjuk, hogy minden történet Orfeusz-történet, itt is egy aláereszkedés történetét olvashatjuk. Allegóriaként vagy tudatregényként olvasva Szeptember alászállása egyfajta belső, jungi-freudi utazás a személyiség mélyére, ahol sokkal alapvetőbb (és zabolátlanabb) vágyak uralkodnak, mint odafent.

Ennek ellenére ez itt egy meseregény, az okosabbik, vonzóbbik és szebbik fajtából, mely a fentiek keltette látszat ellenére saját szabályokat ír, és ezek szerint is működik. Tündérföld jelentős része azonban még mindig feltáratlan marad, mint ahogyan Szeptember személyiségének fejlődése is a homályos jövőbe kanyarog. Rengeteg potenciál van a folytatásokban, Catherynne M. Valente pedig a kortárs fikció egyik legzseniálisabb szerzője. Pont.

Az írás az endless.hu-n is megjelent.

Vegyeske

Címkék

Agave, Catherynne M. Valente, Delta Vision, Gabo, Gudbergur Bergsson, Iain M. Banks, Jon Fosse, Jostein Gaarder, Kőrösi Zoltán, Libri, Maurice Blanchot, megjelenések, Mitágó-erdő, Moskát Anita

Bármennyire igyekszem, nem bírom észben tartani az érdekesebb új vagy idénre ígért megjelenéseket. Scifi- és fantasyfronton az sfmag gyűjtése alapján azt mondom, nem rossz, nem rossz. 

Először is, lesz új Banks, a Surface detail. Szabi szerint nem annyira jó, de magyarul elolvasom, már csak becsületből. is.

Másodszor, lesz új Valente. A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt. Az első részről nem írtam tavaly, pedig egy misét megért volna. Egy Arany Belterj-díjas főhajtás a fordítónak, Kleinheincz Csillának.

Harmadszor, bár szerintem ez nem fog bekövetkezni, de ígérik Gene Wolfe-tól a Book of the New Sun negyedik kötetét (The citadel of the Autarch) magyarul. Rettenetesen durva az eredeti szöveg, sajnos belebuktam a közepén. 

Negyedszer, és itt kicsit könnyezni is kezdtem, lesz újabb Holdstock, újabb Mitágó-regény, a Lavondyss. A Mitágó-erdőről itt írtam. Ezt sem merném angolul bevállalni.

Ötödször, lesz új Rajaniemi, de ebben családi szinten érintett vagyok, úgyhogy nem kimondottan meglepetés.

Hatodszor, megjelenik Moskát Anita első regénye, a Bábel fiai. Ezt a novellát érdemes most elolvasnod, erős.

A Libri nem jelentette be, hogy folytatja A patkány évével elkezdett trilógiát (és nem is szurkolok nekik különösebben), cserébe Szélesi Sándort fognak kiadni. Értem.

Aztán voltam könyvtárban is. Elég zaklatott voltam, de a rosszul kategorizált polcok miatt felgerjedő idegbaj egészen rendberakott a végére. A zsákmány nagyon sznobintellektuálisra, és nagyrészt skandinávra sikerült; Jon Fosse, Jostein Gaarder és Gudbergur Bergsson. Kivettem még Kőrösi Zoltán Magyarkáját meg egy Blanchot-regényt is, akivel még csak elméleti szinten, illetve Németh Marcell előadásain keresztül ismerjük egymást. A fiókkönyvtár Faulkner-kínálata viszont egészen szánalmas, pedig most éppen arra hajtottam.

És akkor lezárva ezt a rendkívül felvágós és ellenszenves posztot, megígérem, hogy nem lesz többet ilyen. Puszi.

Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

Címkék

A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, Catherynne M. Valente, Cicero, ifjúsági

2013 tavaszán jelent meg a Cicero Könyvstúdiónál Catherynne M. Valente… mije is? Meseregénye? Gyerekkönyve? Ifjúsági regénye? Az a gond ezekkel a kategóriákkal, hogy a közvélekedés szerint a szépirodalom nagy dobozán kívül találhatóak. Két oka volt annak, hogy vártam és megvettem ezt a könyvet. Az egyik a szerzőnő nálunk Marija Morevna és a Halhatatlan (Deathless) címen megjelent könyve és az általa gerjesztett szövegéhség volt. (Még, még ilyen képeket és mondatokat!) A másik pedig a fordító, ugyanaz, akinek az imént említett regényt is köszönhetjük. Az előrendelés bonyodalmai után három napi munkába és haza történő utazás (még néhány lopott munkahelyi félóra) alatt végeztem a könyvvel, mert teljesen berántott.

Az eredetileg The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making című regény főhőse Szeptember, egy tizenkét éves lány, akinek az édesapja elment a háborúba, édesanyja pedig repülőgépeket javít. Magától értetődő lenne a „fiatal hős a valóság borzalmai elől a képzelet birodalmába menekül” toposzának felidézése és az ennek megfelelő olvasat, azonban van egy kis gond: a kislányt Tündérföldén megcsonkítják, és az álomból való visszatéréssel a világ rendje nem áll helyre. Tehát a klasszikus mese szabályait azonnal felrúgja a történet. Szeptember pont olyan kiskamasz, mint amilyenek mi is voltunk: kissé zsémbes (ami Tündérföldén erénnyé válik), bizonytalan, hatalmas a lelkiismerete, de még nem rontotta el a valódi kamaszkor hormonszagú bűze.

Adott egy szerethető főhős, az angolszász mesevilágból szökött lények serege, és egy szinte leírhatatlanul színes-szagos-formás világ, amely annyira gazdag, hogy hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy megálljak az olvasásban, elképzeljem és felépítsem magamban a textilből varrott várost, vagy a mi világunk és Tündérfölde közti átjárót. A Márkinő, a főgonosz, igazi gótikus domina, néha pedig játékos kislány. Sokszor azt is nehéz eldönteni róla, aljas vagy gyermeki, örül-e vagy pedig gúnyolódik. A végén persze kiderül ellentmondásosságának oka, és a mese morfológiájához szokott olvasói elvárások ismét kapnak egy tisztességes pofont.

A szerző elképesztő fantáziával alkotta meg a többi mesehőst is a segítőktől a mellékszereplőkig, sokszor nagyon szokatlan formákat abszurd módon kombinálva össze. Egy könyvtár és egy sárkánygyík házasságából született gyermek, vagy egy gyönyörű púka (pookah) kislány, aki időnként sakál – melyik a furcsább? A különösség azonban a könyv egyik nagy erénye, mert a szöveg képes megmaradni a maga és az olvashatóság határain belül, és nem válik öncélúvá.

Ám ne higgyük, hogy vidám tündérmese az, ami az előbbiekből kikerekedik. A történet helyenként igen sötét, nyomasztó és szenvedéssel teli. „Vérnek folynia kell”, hangzik Tündérfölde egyik első szabálya, és ez így is marad végig. Szeptember ugyan kicselezi halálát, ám ez nem rendezi el megnyugtatóan sorsát sem a regény idején belül, sem azon túl.

Rengeteg elrejtett kultúrtörténeti és todományos utalást is találhat a műveltebb olvasó a könyvben a görög mitológiától a Schrödinger-dobozig. A személyiségfejlődés elemei (pl. az anya női mintáinak elsajátítása és továbbvitele) a szövegben tárgyiasulnak, és szépen belesimulnak a mesébe. Amit viszont gondnak látok, hogy nem tudom eldönteni, kinek szól ez a regény. Gyermeklelkű, rajongó huszon-harmincasok fogják olvasni vagy tizenkét éves lányok? Az előbbieknek túl egyértelmű lesz, az utóbbiaknak meg túl nehéz. De az is lehet, hogy a könyv az újraolvasásra apellál, hiszen biztos, hogy fiatalkori olvasmányélményként is kiabál majd a szöveg érte. Az idősebb lányok saját kamaszkoruk evilági meséit szeretik – legalábbis nehezen képzelem el, hogy a diáklányok átnyergeljenek a Szent Johanna Gimiről Szeptember kalandjaira.

Te azonban, aki ezt most olvasod, és érdekel egy helyenként kegyetlen és sötét, lírai történet, ahol azért, ha nem is végleg, de minden jóra(?) fordul, olvasd el.

(A cikk az endless.hu-n jelent meg 2013 áprilisában)