Címkék
Amikor tavaly elolvastam a Mitágó-erdőt, sokkal többet kaptam, mint vártam. Az olvasói visszajelzések, ahogy látom, vegyesek. Ők talán bűvöletet vártak, erdei fantasyt, nem is tudom mit. A Mitágó-erdő nagyon okos könyv, és bár a baráti köröm egy része már tizenéve ismerte és szerette, nekem mégis kellett az a magyar kiadás a végső lökéshez. Viszont sajnos nem tudtam kivárni a Lavondyss magyar megjelenését, és Isten áldja meg az amazon.comot, hogy nagyjából 1800 forintért elérhető egy szépen összerakott ekönyv formájában. Ehhez meg arra volt szükség, hogy tapsi lökjön rajtam egyet, mert lusta és kicsit gyáva is vagyok, ha angol nyelvű olvasásról van szó, meg egy kötet, amely az asztalon várt egy vasárnapi hazaérkezés után.
A Lavondysst, bár önálló regényként is olvasható, sokan az első rész után vagy miatt fogják olvasni. A regény főhőse Harry Keetonnak, a Mitágó-erdő sebhelyes arcú pilótájának a kishúga, Tallis. A Lavondyss más irányból közelíti meg az erdőt, mint az első kötet. Ott az alapvetően racionális alkatú hősök analitikus szemmel léptek be a fák közé, itt viszont tökéletesen ösztönös és érzelmi alapú volt az utazás. Részben ezért, részben pedig amiatt nagyon más hangulatú és szerkezetű a Lavondyss, mert ez a rész alapvetően nem a mitágókról szól, hanem az őket teremtő elméről és a mítoszok keletkezéséről. Az első kötet egy nagyon világos szerkezetű könyv volt, a Lavondyss viszont egy idő után elmossa az egyértelmű referenciapontokat, és eltöröltetik a ki kicsoda kérdése, a szöveg logikáját pedig egyre inkább a szimbolikus azonosságok vezetik.
Mint ahogy az első kötet esetén is, itt is a klasszikus pszichoanalízis sémájára épül a történet, ám míg ott a kollektív tudatalatti kisebb hangsúlyt kapott olyan értelemben, hogy egyetlen hős viszonylatában voltak értelmezhetőek az egyes alakok, mind például Guiwenneth, a Lavondyss sokkal inkább a család és erőviszonyai irányába billen, és behozza a képbe a nőiség kérdését, valamint az archaikus korok kollektív tudatalattijához hozzáférő sámánokat is.
A regény egyik leghangsúlyosabb olvasata mindenképpen az emberi psziché és annak tartalmai felől való olvasat. Ebben benne van a közvetlen család örökségeitől (jelképes tárgyak, elmesélt történetek, üzenetek stb.) kezdve a felnőtté válás szereptanulásán és a tipikus családi viszonyokon keresztül egészen a kollektívában való feloldódásig sok minden. Erre épül rá a látszólag transzcendens-mágikus réteg, amely egyfajta allegóriaként fut a tudattalanba való merüléssel és az önanalízissel párhuzamosan, melyet a főhős, Tallis visz véghez.
Tallis életének meghatározó viszonya a felnőtt fiútestvér iránti természetes és ösztönös vonzalom, amelyet Freud Elektra-komplexusnak nevez, de az apára vonatkoztatva. Az önmegismerés sötét erdeje iránti kíváncsiságon túl a cselekmény szintjén ez a fő oka, hogy Tallis bemerészkedik az erdőbe. A lány által készített maszkok részben előrevetítik a jövő eseményeit, részben pedig szimbolikusak, olyan aspektusokat képviselnek, melyek elsajátítása (a maszkok elkészítésével) a felnőtt nő számára szükséges. Az egyik maszk elhagyása pont a nőiséghez kötődik, és enélkül Tallis képtelen teljes valójában működni.
A kollektív tudatalatti élő szimbólumai, a mitágók csupán egy részét képezik annak a folyamatnak, melyen Tallis a totálisan szubjektívvé váló időben végighalad. Az, hogy eközben a kelta mitológia jellegzetes történetei elevenednek meg, alapvetően mellékes az élet mozgásának tükrében, melyet átváltozások vagy átlényegülések sora szegélyez a kétféleképpen értelmezhető végig. Pontosabban mivel számunkra kissé idegen kulturális hagyományról van szó, az ebben nem járatos olvasó nem az amúgy is ködös történetekkel való párhuzamot keresi. Ugyanakkor szól az ősi kultúrák változásairól is, melyek újra- és újraértelmezik a természetnek kitett törékeny ember létét.
A szöveg az emberiség ősi-természeti gyökereihez visz, az itt megjelenő nyers, anyagi valóság azonban pont annyira változékony, mint amennyire az lehetett a világ a létbizonytalanságban élő, babonás, fenyegetett emberek számára. Épp ezért a tudattalanba megtett út az archetípusok rendszere mellett ehhez a puszta, rövid fizikai léthez vezeti el a főhőst és az olvasót; a létezés gyökere bizony itt van, az alapvető motívumok, illetve ösztönkésztetések világában.
Ami nehezen emészthetővé teszi a regényt, az a fentieken túl részben a tempója, részben az utolsó fejezetek túlbonyolított, jelentésteremtőnek szánt, de inkább elbizonytalanító passzusai, részben pedig az a vigasztalan, sötét világ, melyet a szöveg elénk tár. A Lavondyss kétségtelenül hosszú regény, pont csak egy kicsivel hosszabb, mint amit dramaturgiailag kívánna a téma. Amikor azt hinnénk, végre itt a régen sejtett és várt fordulat, még hosszú oldalakon keresztül lassan csordogál az addigra tökéletesen bizonytalanná tett idő. Ha viszont valaki fanyalogna, szinte biztos vagyok benne, hogy az egyre inkább összekuszálódó ki kicsoda és az ezzel együtt egyre enigmatikusabbá váló nyelv miatt tenné. Mivel a hangsúly az egyre összetettebb azonosságokon van, és az ID belseje nyelvileg már egyébként is nehezen megfogható, szerintem ez elfogadható.
És hát ez itt nem tündérmese, hanem élő fáktól, állatoktól, belektől, vértől, rothadástól, száraz csontoktól, halott gyermekektől és hamutól sűrű világ, ahol nem feltétlenül érvényesek mai civilizációnk túlérzékeny erkölcsi és közösségi normái. A nyugtalanító események kiszámíthatatlan irányba kanyarodnak, és a szöveg keltette szorongást a kettős zárás közül a napsugarasabbik sem képes semlegesíteni.
—
A könyvtári könyvek lelkesen integetnek a polcon, de erős késztetést érzek arra, hogy akkor most azonnal kézbe vegyem a The Hollowingot. Isten áldja az amazont.