Címkék
Szóval egyszer úgy döntöttem, ha már (de csak mértékkel) ráakadtam a scifire, Banks Kultúra sorozata is sorra kerül. Aki nem ismeri, itt olvasható egy remek összefoglaló cikk a szériáról, amelyből eddig 7 kötet jelent meg magyarul, a maradék kettőt a következő évekre tervezi az Agave kiadó. Sajnos Banks pár hónappal ezelőtt meghalt, úgyhogy a Kultúra lezártnak tekinthető, ráadásul az utolsó rész (The Hydrogen Sonata) a Kultúra túlvilágát teszi meg fő témájául, amelyről az eddigi kötetekben kevés szó esett, de a Sublime elnevezés elég beszédes.
Az eddig olvasott három rész elég vegyes érzéseket váltott ki belőlem, A játékmestert imádtam, az Emlékezz Phlebasra felejthető volt (haha), a Use of Weapons pedig rettenetesen zavaros, és tényleg fájt az olvasása. Nade most.
A Holtpont volt a legjobb. Eddig. A Kultúra nagyon is heterogén világának állandó szereplői az ún. Elmék, személynek tekintett, érző mesterséges intelligenciák, ha leegyszerűsítjük. Ennek a sztorinak ők a főszereplői, illetve néhány tökéletlen ember – majd végül kiderül, hogy az Elmék sem tökéletesek, érzelmeikből fakadó emberi hibákkal rendelkeznek. A sok történetszál a regény utolsó harmadára összefut, de akad pár epizódszereplő, akinek a létét nem igazán értem. Szerencsére Banks nem rágja a szánkba a megoldásokat, megadva a lehetőséget a kombinálásra.
Az eddig olvasottak közül ennél a könyvnél volt a legmagasabb a parafaktor. A kontextushalál (egy adott civilizáció fejlettségét érvénytelenítő, azt jócskán megelőző másik civilizáció megjelenése a horizonton, amely széjjelveri a viszonyítási alapokat) és eleve az ismeretlen félelmetes. Az univerzum(ok) szerkezetét taglaló fejezet a magamfajta fizikus analfabéta számára szinte felfoghatatlan tágasságot fest a regény(ek) világában, és ez nagyon ijesztő. A könyv poénját nyilván nem lőném le, de nagyjából kiderül, mi is az a Holtpont: a Kultúra hosszú történelme és kiterjedt tudása kérdőjeleződik meg benne. Kevesebb az ideológiai probléma ebben a regényben, mint az eddigiekben, de nagyon jó kérdéseket tesz föl.