Pont jó – Naomi Novik: Rengeteg

Címkék

fantasy, Gabo, Naomi Novik, Rengeteg

Az amazon nagyon sokáig dobálgatta fel nekem ezt az Uprooted című regényt, de az érdekesnek tűnő beharangozó pont nem volt annyira mégsem érdekes, hogy ezt a nem annyira rövid (és olcsó) regényt megvegyem angolul. Mer’ mi van, ha rossz. Aztán jött a Gabo, és kiadta. Hát ilyenek ezek! Végül e-ben vettem meg ezt is, hiába a szépséges borító. Mer’ mi van, ha rossz.

Mostanság a moly.hu Merítés-díja miatt, meg amúgy is, csupa kortárs lehúzást olvastam. Nem is tudtam, mennyire szükségem volt valami mesésre, míg el nem kezdtem. Valamire fantasyre vágytam, még akkor is, ha maga a történet helyenként igencsak kegyetlen és sötét. Képzeld, egyszer csak azon kaptam magam, hogy szurkolni kezdek a főhősnőnek, és tényleg lázba hoz a szerencsére kicsit sem hangsúlyos szerelmi szál alakulása. Naiv olvasás volt, annak minden szépségével.

Amiben nem túl erős a regény, az az elméleti oldal. A szláv mesevilághoz kicsit sem formabontó módon nyúl, megtartja a varázslós-mágiás fantasztikum hagyományos, középkorias közegét. Mégis, az esetlen és szutykos hősnő annyira bájos, mint amennyire megosztó a többi szereplő számára, a helyszínek annyira élők, színesek, szagosak, a lezárás pedig annyira esetlen, hogy igazán szerethető regény, még ha nagyon női is. (Egyébként külön pluszpont jár a jól megírt erotikus jelenetekért.)

Magánlaksértés – Szaniszló Judit: Beenged

Címkék

Beenged, Magvető, Szaniszló Judit, szépirodalom

Képzavarral élek: a kötet megpengette az érzékeny húrjaimat.

Bevallom, nem olvastam sosem a combfiksz/neszharisnya blogot, mert még kistáska voltam a freeblogos időkben (nagyon rossz énblogot írtam), utána meg elveszítettem a blog mint olyan fonalát. Ha nem volna a szerző egy ismerősöm ismbarátja, nem is figyeltem volna fel rá. A Magvető nagyon pörög az utóbbi években, de csak kevés szöveg pereg át azon a képzeletbeli szűrőn, amint a nekemvaló szövegeknek át kell peregniük.

Azt sem tudom továbbá, mi okozza ezt a bizonytalanságot a dobozokkal a fejemben. Talán az, hogy nem tudtam döntést hozni arról, mik ezek a szövegek. Nem tudtam a blogposzt műfajától/jelenségétől elvonatkoztatni, mert bár a könyv Lelije konstrukció, ha úgy tetszik, alteregó, szerep, nem hiteti el velem, hogy az ide írottak nem totálisan személyes ügyek. Értem én, hogy beenged, mégis úgy érzem magam, mintha magánlaksértést követnék el. Feltár nekem, de én szemérmes vagyok; nekem ez itt magánügy, magánfájdalom, magánélet, mégis játszik velem, és azt mondja, irodalom, azaz fikció vagyok, olvass.

Igazából kicsit sajnálom, hogy nem olvastam azt a blogot anno. Pedig mennyi kapcsolódási pontom lett volna vele. Miskolc, ELTE, magyar-esztétika szak. Már mindegy.

Az érzékeny húrokról pedig annyit, hogy okosan, jó stílusban adja el nekem a fájdalmat, ami a legtöbb írásban ott van. Manipulatív, behúz. Nagyon tetszett.

Fura, de ezúttal nem baj – Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Címkék

Az ország legjobb hóhéra, Magvető, novella, szépirodalom, Szvoren Edina

Szvoren Edina első kötetéről anno lecsúsztam, pedig olvastam lelkendező kritikákat róla. Az ország legjobb hóhérát a moly.hu Merítés-díja okán olvastam, bevallom, magamtól nem biztos, hogy kinyitottam volna, pedig sokan dicsérték.

Kitérő: tegnap, késő este a játék után (életemben először D&D!) még olvastam egy kicsit az ágyban, aztán persze beszélgetés lett belőle arról, hogy valamiért nem szívesen nyúlok novelláskötetekhez. Szerintem sokkal nehezebb jó novelláskötetet írni, mint átlagos regényt. A gyengébb részek, aránytalanságok jobban kiütköznek, a regény terjedelmessége ezt valahogy elfedi és kompenzálja. Ezért kevés az olyan novelláskötet, ami kiemelkedő, vagy szubjektíve: amire jóval később is emlékszem. A legtöbbjük nem marad emlékezetes, az egyes írások közül pedig még kevesebb.

Azt írta valaki, hogy Szvoren Edina a legjobb élő novellistánk. Szerintem az Darvasi, még a gyengébb darabokkal együtt is, de. Az ország legjobb hóhéra pont az a fajta próza, amely ügyesen lovagolja meg a kortársmagyar trendeket, de nem (annyira) a szocio oldaláról, hanem inkább az abszurd/groteszk és a pszichés oldalról közelítve. Bevallom, belenéztem én már a sokak által kedvelt Tóth Krisztina egy-két kötetébe, de új pattantam le róluk, mint az izomból megküldött kosárlabda a látszótéri palánkról. A Pillanatragasztót csakis azért nem vágtam ki a busz ablakán, mert e-könyv volt, és a Kindle is ment volna vele. Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen-je egészen tetszett, de a kövér ikerlányos sztorin kívül egy darabjára sem emlékszem.

Na de, véget vetve a rizsának: minden nyomasztása és lehangolása ellenére jól csúszott ez a kötet, és tényleg nincsenek benne felesleges vagy rossz írások. Felfogtam én már rég az értelmét ennek az abszurd trendnek; valamit csak így lehet elmesélni anélkül, hogy fel akarnád vágni az ereidet. Szvoren Edina elbeszélésmódja és szokatlan settingjei annyira elidegenítőek és távoliak, hogy talán épp ez akadályozza helyenként a lelki nyomor megélését. Emiatt persze jobban csúszik, de számomra elmarad az igazi szembesülés a történetek életszerű és tényleg valós problematikájával. Ez a mértékű absztrakció ilyen módon szerintem az ún. mondanivaló rovására megy (ígérem, ezért a mondatért hamut szórok a fejemre), de nyelvi, művészi értelemben kivételes és kiemelkedő.