Az egyik londoni Waterstonesban láttam meg, ha jól emlékszem egy fantasy-válogatás részeként hevert az asztalon. A fenti kép a finn nyelvű kiadás borítójáról van, és itt van az angol. A brit könyvpiac sajátossága, hogy még a kevésbé minőségi irodalmat is képes úgy becsomagolni, hogy kedvem van levenni a polcról és eljátszani a gondolattal. Ez a hazai kiadók borítódizájnjára sajnos az esetek többségében nem jellemző. Vagy épp az ellenkezője történik: olyan csúf a könyv, hogy eszembe sem jut levenni a polcról és eljátszani a gondolattal. Ajándék volt egyébként végül, a zembertől. Nagyon szép ajándék.
[Ha jól tudom, a jogok a Galaktikánál vannak, akár csak az előző Itäranta-könyv, A teamesternő könyvéi is. Ha olvasol angolul, kérlek, olvasd angolul. Már félek attól, az általában ki tudja, milyen fordítás, az általában gyatra szöveggondozás, és a kiadótól megszokott színvonaltalan borítódizájn hogy fogja már a kiadás pillanatában megölni ezt a könyvet a potenciális olvasóközönség számára.]
A történet egy meg nem nevezett szigeten, illetve a szigetet elfoglaló név nélküli városban játszódik, ahol sajátos, foglalkozásalapú kasztrendszer alakult ki, és különös, félig vízalapú technológiát használnak. A várost egy nyolctagú tanács irányítja, néha elönti a tenger, de látszólag békés minden. Társadalmi célú tetoválásokat viselnek a lakók, és akiről kiderül, hogy rendelkezik az álmodás képességével, a közösség kiveti magából. Az egyik legmegbecsültebb kaszt, a szövők közé tartozik főhősünk, Eliana, aki egy éjszaka egy meggyötört és megcsonkolt lányt talál a szövők házánál, és akinek a tenyerére az ő neve van tetoválva.
A szöveg világépítése egyfelől nagyon kényelmes, hiszen egy mikroközösséget ismerhetünk meg, az azon kívüli világról csak annyit tudni, hogy néha jönnek onnan kereskedők hajóval, és ott nem bűn álmodni. És ennyi. A térben és időben kapcsolat nélküli város egy kissé erőltetett allegóriává válik a végkifejletben. Legalább nem kellett sokat gondolkodni az indokláson. Rengeteg disztopikus elem van már az elmondottakban is, de hiányzik a világmegváltó íz, ami jól eladhatóvá teszi a zsánert.
Másfelől azonban semmihez sem hasonlít. A fantasztikusan szép angol szöveg olyan erővel mutatja be ezt a hideg és vizes teret, a szövött falakat és utcákat, a föld alatti helyeket, a tengert és a szövőnők szobáit, hogy többször beleborzongtam.
I still dream of the island.
I sometimes approach it across water, but more often through air, like a bird, with a great wind under my wings. The shores rise rain-coloured on the horizon of sleep, and in their quiet circle the buildings: the houses grown along the canals, the workshops of inkmasters, the low-ceilinged taverns. The House of Words looks inward behind its high walls. Threads knotted into mazes run in all directions from the House of Webs, and air gondolas are suspended on their cables, dead weights above the streets.
At the centre of the island stands the Tower, smooth and blind. A sun of stone glows grey light at the pinnacle, spreading its sharp ray-fingers. Fires like fish-scales flicker in the windows. Sea is all around, and the air will carry me no longer.
A kevés szereplőt csak lassan, és ha lehet mondani, nagyon érzékenyen mutatja be a szöveg. A szerző nem vállalt nagy kockázatot a sok karakterrel; pont elegendően vannak. A kifejezetten lassan alakuló sztori elsősorban arra koncentrál, amit nem tudnak az ott élők sem. Mi okozza az álmokat, miért bűn álmodni. Mire jó a tetoválás, és hogyan lett ez a hely. A végkifejlet kimondottan kapkodónak tűnik a lassú felvezetés mellett, és kissé disszonáns hatást kelt, hogy a világmegváltást abszolúte nem is fontolgató főhősnő milyen áldozatot hoz majd meg. Amit nem mondtak el előtte, azt mind gyorsan elmondják. Az eddig rejtett képességek felszínre bukkannak és hozzák el a végső megoldást. Ez az apró aránytalanság az egyetlen hiba, amit találtam a könyvben. Illetve az, hogy szerintem biztonsági játékot játszott a szerzőnő azzal, hogy a sziget valóban csak egy sziget. De a történet így lesz végeredményében kerek. És a vég közel sem boldog.
A finom (pont eltalált hangsúlyú) szerelmi szál bemutatását és a főszereplő jellemfejlődésének ábrázolását sok szerző eltanulhatná Emmi Itärantától. Az idei év egyik legemlékezetesebb olvasmánya lesz, ez már biztos.
Kevés szóval 
Visszajelzés: A kiaknázatlan lehetőségek könyve – Emmi Itäranta: A teamesternő könyve | Kevés szóval