Játékos, szerintem kissé buta és szándékosan a gyerekkor benyomásaira játszó cím, de megbocsájtom neki. Pár nap alatt elolvastam, pedig ebben benne volt egy balatoni esküvő hétvégéje. Ez itt egy esszékötet, úgyhogy aki nem mostanság kapcsolódott be Háyba(hoz?), az az Egymáshoz tartozókra gondoljon. Bevallom, nekem nagyon hiányzott ez az intelligens és nem feltétlen (klasszikus értelemben vett) fikciós próza. A legutolsó kötetet (Hozott lélek) egyébként is gyengébbnek és szétesőnek találtam, reménykedtem benne, hogy a következő majd olyan lesz, amiért megszerettem a szerzőt.
Ha úgy vesszük, az Ország, város írásai is amolyan resztlis szövegek, egy részüket már olvastam máshol, egy részük pedig valószínűleg nem fért bele más kötetbe. A szövegek egy része útinapló-beszámoló jellegű, pont amilyenre számítana az olvasó a cím alapján. Vannak azonban tényleg esszészerű darabok is, melyekben a szerző az európai kultúráról, revizionionizmusról vagy akár egy adott hely karakteréről és az ott élők természetéről elmélkedik. Ezek voltak a kedvenceim.
Sokan az ismeretségi körömben azért nem szeretik Háyt, mert nagyon lehúzós, végtelenül pesszimista. Olyannyira, hogy időnként houellebecq-i magasságokat (mélységeket) idéz. Ez a pesszimizmus nem a (hagyományos) magyar kultúrpesszimizmus, hanem egy bevallottan szubjektív, az európai kultúra hanyatlását éles tekintettel szemlélő szerző lemondó reflexiója művészetre, hazafiságra, európaiságra, kultúremberségre meg minden hasonlóra. Prága, Párizs, London, New York. Oroszország, kötődések.
Ami miatt bárkinek merem ajánlani a kötetet (kivéve annak, aki habzó szájjal fog büdöshazaárulólibsizni az Erdélyről szóló írás olvasásakor), az az, hogy manírok nélkül, de irodalmi igénnyel rázta meg az én vállamat is egy-két témára. Nem lesz kedélyes, nem lesz bormámorprovence, nem fogod utazó üzemmódban olvasni. A fülszöveg hazudik. De másként gondolsz majd arra, hogy e kies hazán kívül mi is van.
UI.: és külön pluszpont a háys borítóért.