• Rólam

Kevés szóval

~ olvasósblog

Kevés szóval

Tag Archives: Jonathan Safran Foer

A szükségtelen pátosz hiánya – Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

22 vasárnap dec 2013

Posted by nyerw in könyves

≈ Hozzászólás

Címkék

Cartaphilus, Jonathan Safran Foer, Rém hangosan és irtó közel, szépirodalom

4599383991_f430acffd3_oAz Utolsó magyartanár fölötti kétségbeesésemben úgy gondoltam, inkább befejezem a Foer másik regényét. Másik, ha a Minden vilángolhoz viszonyítom, mely az idei év egyik legjobb olvasmánya volt. Abból is készült film (utáltam), és ha jól tudom, ebből a regényből is (nem fogom megnézni). Ezt is posztmodern regénynek csúfolják, azt is. Pár hónappal ezelőtt az emberem a kezembe nyomta angolul, hogy évek óta megvan neki, de nem vitte rá a lélek, tele van azokkal a furcsa vizuális és tördelési megoldásokkal, amelyek nagy eséllyel az agyzúzó irodalmi parasztvakításokat is fémjelzik. (Itt nem ilyennek bizonyultak.) Aztán mégis magyarul olvastam el, és nem bánom.

Mit is mondhatnék. Erről a regényről már leírtak mindent könyvesbloggerek, molyok, kritikusok, és tették mindezt többnyire a megrendültség és érzékenység nyelvén, amellyel pont az a baj, mint a Krúdy-szakirodalommal külső szemlélőként (higgy nekem): giccses. A meghatottság nyelvi reprezentációja azonban szükségszerűen ilyen, nincs ebben semmiféle szemrehányás. Szóval én is sokszor majdnem sírtam.

Amivel mindezt képes kiváltani a szöveg, az a csendes tragikusság és természetesen a gyermeki narráció. A regény azonban három elbeszélő szálaiból áll össze, és mindegyikük valamiféle érzelmi trauma feldolgozásának képtelenségéről szól. Drezda bombázásának leírása és a hiroshimai áldozat hozzátartozójával készített interjú szövege megdöbbentőek, de pont annyira nélkülözik a szükségtelen pátoszt, hogy az ízlésesség határain belül maradva kellő magyarázatot adnak a szereplő kifejtetlen motivációjára.

A gyermeki elbeszélő tragédiája adja a cselekmény fősodrát. Oscar a 9:11-ben vesztette el édesapját, és bűntudat gyötri az eltitkolt utolsó üzenetek miatt. Egy kulcsot talál, melyet édesapjához kapcsol, ezért keresésbe kezd New Yorkban. Oscart rendkívüli, különleges gyermekként ismerhetjük meg, Foer más hőseihez hasonlóan igazi különc, mint ahogyan apja és nagyapja is az volt. (Gyermekhőssel és -narrátorral mindent el lehet adni, tudjuk jól.)

A második elbeszélő Oscar nagyanyja, akinek Oscarhoz írott hosszú leveleit olvashatjuk, ezekből pedig kibomlik egy boldogtalan szerelem és házasság története egy olyan férfival, aki mindvégig mást szeretett, és nem tudott beszélni. Ez a szereplő Oscar nagyapja, aki a harmadik elbeszélő, és aki fiához, Oscar apjához írja leveleit, melyeket végül sosem küld el.

A szövegben nagyon fontos szerepe van a levélnek, mint az egyetlen adekvátnak tűnő verbális kommunikációs formának. Oscar nagyapja nem beszél, mert a bombázás traumája ráébresztette arra, hogy a legtöbb dolog szóban kifejezhetetlen, ezért környezetével írásban kommunikál. A nagymama fiatalkorának meghatározó élménye a levél, de inkább címzettként; a levél arra bizonyíték, hogy a címzett létezik, az E/2 személyű megszólítás igazolja létét a megszólítóhoz képest. Öregkorában kötődő, nyitott nagymama, aki Oscar legfőbb támaszaként lép fel az érzelmileg szintén sérült anya helyett. Oscar maga pedig zseniális nyelvi képességekkel van megáldva, traumájáról mégsem beszél, hazugságait számon tartja, és idegen embereknek ír leveleket, hírül adva létét a világnak.

Az ún. posztmodern szövegmegoldások leginkább játékossá teszik a szöveget minden szomorúsága ellenére. És bár szívbaj nélkül ajánlanám olvasásra a könyvet, ott van az agyam hátsó részében az a bizonyos rosszmájú, aki azt mondja, a szeretetről, meg arról, hogy ki kell mondani, meg minden utcasarkon ott rejtőzik a csoda, sokan írtak már könyvet, és mindez persze potenciálisan alkalmas a szívek két kézzel való összefacsarására. Meg 9:11 is, meg a háború is. Ennek ellenére ez a szöveg nem egy ócska közhelyhalmaz minderről, hanem egy tényleg olvasandó könyv. Viszont meg sem közelíti a Minden vilángolt, ami összetettségét, nyelvi megalkotottságát és szépségét illeti. És azt nem vágytam távol tartani magamtól érzelmileg.

Jonathan Safran Foer: Minden vilángol

27 vasárnap okt 2013

Posted by nyerw in könyves

≈ 1 hozzászólás

Címkék

Jonathan Safran Foer, Minden vilángol, szépirodalom, Ulpius

Ez az a könyv, amely tényleg teljesen véletlenül akadt a kezembe, miután a fiúm vidéki otthonában befejeztem a magammal vitt olvasmányt. Volt némi emlékem a belőle készült filmről, valami közhelyes, de különlegeskedő másfél órás rettenet volt, és utáltuk. A fiúm persze mondta, hogy akár nekem is adja, ő úgyis repiként kapta a kiadótól sok évvel ezelőtt, de két oldal után úgy döntött, ezt nem neki írták. Nem baj, mert nekem tökéletesen megfelelt.

Ugyanis ez egy bámulatosan jó szöveg. És bár a sztorival kapcsolatban akadnának kritikai megjegyzéseim, tökéletesen meg tudom bocsájtani a szerzőnek. Ugyanitt megjegyezném, hogy szerintem a fordító sok meleg kézfogást érdemel, mert sikerült egy, a furcsasága ellenére is szép, gördülékeny, és helyenként igen vicces szöveget kerekítenie, amelynek a humora elsősorban az Aleksz nevű narrátor helytelen nyelvhasználatából adódik.

Adott tehát egy mozaikos szöveg, amely levelekből, az Aleksz által írott elbeszélésekből, és Jonathan (aki az íróval azonos nevű szereplő) családregényének fejezeteiből áll össze. Aleksz „hős”-ként hivatkozik a szerzőre, aki valóban annak a könyvnek az egyk szereplője, amelyet Aleksz ír a hős kérésére. Hűha. Aleksz egyik levelében azt írja, ő maga inkább író, mint Jonathan, akinek cselekményvezetésbeli kegyetlenségét a könyv vége felé haladva egyre inkább sérelmezi a levélíró.

Gyakorlatilag olyan könyv ez, amely saját maga lapjain születik meg. A regényben ott van egy családregény is, amely némi szimbolikus funkciójú megmagyarázhatatlannal megszórt lírai szöveg, rengeteg kisebb, más műfajú szövegbetéttel, amelyek szerintem a legszebben megírt részét jelentik a nagy egésznek.
Emellett Aleksz saját családregénye is ott van a levélpapíron, amely, mint kiderül, lazán összekapcsolódik azzal a történettel, ami miatt Jonathan Ukrajnába utazott. Ennek az utazásnak a történetét írja meg Aleksz a levelei mellé csatolt fejezetekben.

A hatásvadászatot a szöveg nyelvi furcsasága akadályozza meg; a legmegrázóbb részeket is eltávolítja az olvasótól, és ettől csak drámai lesz, de nem pátoszos. A cselekmény bizonyos részeit csak utalásokból rakjuk össze Aleksz leveleinek esetében, mert a szószátyárnak tűnő elbeszélő néhol igencsak titkolózónak bizonyul.

Azt is könnyen meg tudom érteni, hogy egyeseknek sok ez a könyv, mert sok benne a „posztmodernkedés” (amely kifejezés akkora dilettantizmust sugall, hogy leírásakor vagy kimondásakor a hatására a világ valamely részén meghal egy kiscica vagy egy kiskutya – tényleg ne mondjatok ilyeneket, mert szörnyű), számomra mégis ez a szöveg- és cselekménybéli játék adja a regény igazi értékét. (Persze sírtam a végén, de ki nem.) Kedvenc lett.

Legutóbbi bejegyzések

  • A kiaknázatlan lehetőségek könyve – Emmi Itäranta: A teamesternő könyve
  • Fecsegős – Ignacy Karpowicz: Szálkák
  • A többi néma – Tompa Andrea: Omerta
  • A képlékenyek – Rakovszky Zsuzsa: Célia
  • Félkész – Szabó T. Anna: Törésteszt

Kategóriák

  • képes
  • könyves
  • kultúr
  • meta
  • személyes

Blogroll

  • librarium
  • kolléga
  • randomsky
  • isolde
  • egyember
  • pável
  • acélpatkány
  • könyvtáros
  • olvasónapló

Legutóbbi hozzászólások

A kiaknázatlan lehet… - Egy nagyon különleges –…
Fecsegős – Ign… - Idvez légy, Hármas Egység!…
Fecsegős – Ign… - Ignacy Karpowicz: Égiek és…
A többi néma –… - Té előtt és után – Tompa…
A képlékenyek… - Végre – Szív Ernő: Az ir…

Tags

Ad Astra Agave Agota Kristof aki körülhajózta Tündérföldet Alan Moore Alexandra A lány angol nyelven angolul Bodor Ádám Brian Staveley Cartaphilus Catherynne M. Valente China Miéville Christopher Barzak Cicero Corvina Cserna-Szabó András Dan Simmons Darvasi László Delta Vision disztópia Dés Mihály edzés Emmi Itäranta esszé Európa fantasy Gabo Geopen Grecsó Krisztián Háy János Iain M. Banks ifjúsági Ignacy Karpowicz Ilium Ingmar Bergman Ingókövek Jonathan Safran Foer Jon Fosse Kalligram Kultúra sorozat képregény könyvtár Kőrösi Zoltán Lavondyss Libri Linn Ullmann Lőrinczy Judit Magvető Maurice Blanchot megjelenések memoár Mitágó-erdő Móra műfordítás novella Olympos Osiris Paul Auster Per Petterson Rakovszky Zsuzsa Robert Holdstock scifi Scolar Sofi Oksanen személyes Szerelmes évek szépirodalom Tompa Andrea Typotex Ulpius vers zene Égiek és földiek

Archívum

  • 2017 augusztus
  • 2017 július
  • 2017 június
  • 2016 augusztus
  • 2016 július
  • 2016 június
  • 2016 május
  • 2016 április
  • 2016 március
  • 2016 február
  • 2016 január
  • 2015 október
  • 2015 szeptember
  • 2015 július
  • 2015 június
  • 2015 május
  • 2015 március
  • 2015 február
  • 2014 november
  • 2014 október
  • 2014 augusztus
  • 2014 július
  • 2014 június
  • 2014 május
  • 2014 április
  • 2014 március
  • 2014 február
  • 2014 január
  • 2013 december
  • 2013 november
  • 2013 október

Meta

  • Regisztráció
  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress.com

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Kilépés
Adatvédelem és Cookie-k: Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. A weboldal böngészésével hozzájárulunk a cookie-k fogadásához.
További részletekért és a cookie-k szabályozásához kattintsunk ide: Cookie szabályzat