Címkék
Mondom, biztos velem van a baj. Hogy bár nekem való lenne a heroikus fantasy. Vagy bár tudnám szeretni. A császár pengéi után frissiben elolvastam a folytatást, hogy ne felejtsek belőle sokat, bár a harmadik rész magyarul még odébb van. A következőket állapítottam meg első körben:
- Az első kötetre azt írtam, nem guilty pleasure. Na ez viszont már szinte az volt. Csak sajnos már jobban fájt, mint amennyire élveztem. Ezt majd kifejtem.
- Nem várom meg a magyar kiadást, mert olyan szintem öntötte el a vér az agyamat az ilyen mondatoknál, hogy “Intarra Lándzsájának hegye izzani kezdett a még fel nem kelt nap sápadt fényében”, hogy elmondani nem tudom. És túl sok volt belőle. No more Sziklai István-féle fordítás for me.
- Biztos nagyon nehéz káromkodásokat fordítani, de a “mi a töcs” kifejezés használatáért lekevernék egy nagy büdös pofont. Minden.Egyes. Alkalommal.
- Olvastam Martint meg elég véres szöveget már szerintem, de a bélomlás, a félrefittyedő, félig levágott fejek, a levágott végtagok és egyebek fel-felhorgasztják bennem azt a sejtést, hogy ez kezd baromira öncélú lenni.
És akkor a többi. A szereplőkről két dolgot tudok elmondani. Az egyik az, hogy szinte mindig rosszul döntenek. A tévedni emberi-t kimaxolta a szerző. Bocsánatos lenne, ha a szereplők nagy része nem lenne olyan kőegyszerű, már-már ostoba, mint egy zsák krumpli. (Ez a másik.)
-Megölted az apámat, kiontom a beled!
-Ne, ne csináld, mert [érvelésnek tűnő, de értelmes magyarázatot nem tartalmazó mondatok]! Szükségem van rá!
-Akkor is megölöm!
-De nem!
-De igen!
Nem kell túldimenzionálni szerintem egy olyan regény/műfaj karaktereit, amelyet elsősorban a sztori(nak kéne) és a világépítés(nek kéne) visz el (kéne elvinnie). Arról a nyomorult birodalomról továbbra sem tudunk meg sokat, a világ történelméről, ami amúgy tényleg fontos lenne, szintúgy nem eleget. Még azt sem tudni igazán, kik vagy mik a történet főgenyói, vagy miféle magyarázat vagy legenda lehet a létezésükre. Akik olvasták még a regényt, és a moly.hu-n írtak róla, vagy másik regényt olvastak, vagy nekem nincs szenzorom a jól megírt, többdimenziós karakterekre.
Sebaj. Az ábrázolás hiányosságait elfedi a heroizmus. A következő a séma: jön a halacska. Bekapja egy nagyobb halacska. Majd jön egy nagy hal, és bekapja. Majd egy bazi nagy hal, majd egy cápa. Aztán a semmiből feltűnik egy dinoszaurusz. De nincs már több leírható kínzás, lelki fájdalom, nagyobb hősiesség. Nincs már nagyobb hal, de azért még fokozni kell. Még egy hülye döntés a hibáiból soha nem tanuló hősnőtől. Még egy feltámadás, még egy szereplő, akiről kiderül, hogy isten.
Minek olvasok én fantasyt, ha nem bírom a tápos szereplőket?