Címkék

, , ,

1366215732421Bár az endless.hu már 2007-ben írt róla, több szívemnek kedves ember szívének kedves ez a könyv, egészen addig nem izgatott (mert senki nem mesélt róla), míg ki nem derült, magyarul is kiadják ezt a ’80-as években megjelent, kissé nehéz, de annál okosabb fantasy-regényt. Nem a bizalmatlanság, hanem a türelmetlenség miatt szemeztem egy darabig az eredeti szöveggel, de beleolvasva úgy döntöttem, kicsi vagyok én még ehhez angolilag. Mivel könyvstop van otthon, gyorsan megörültem az elektronikus verziónak – és gyorsan el is olvastam. (Sajnos sikerült olyan betűtípusba kódolni a szöveget, hogy alap kindle-könyvekhez képest “vékonyak” a karakterek, kissé nehéz volt olvasni.)

A három részre tagolt szöveg eleinte egy család három férfigenerációjáról mesél a legifjabb nézőpontjából, majd kilép ebből a keretből, és egy nő (ki más) miatt annak keresésére indul a különös erdő mélyébe. Persze mondhatnám azt is, hogy a valódi főszereplő az erdő, és annak a család tagjaira gyakorolt különös hatása, de ekkor még keveset mondtam. Az erdőt mitágók (mitikus imágók) lakják; olyan lények, melyek a kollektív tudatalattiból származó archetípusoknak, illetve különböző változataiknak felelnek meg. Elsősorban az angolszász/germán/kelta/északi kultúra archetípusai és történetei ezek. Eleinte hiányoltam a görögöket, de megsúgták, hogy az egy másik könyvben lesz.

A mitágók előhívásával/megidézésével foglalatoskodik a történet elején elhalálozó apa, és zavarba ejtő írásos hagyatéka mindkét fiát rabul ejti. Hármójuk életének közös szereplője a nő, aki szintén mitágó. Itt már gyanakodni kezdtem, hogy ez valami freudi dolog lesz, és ezt a történet később igazolta is.

A nehezen megközelíthető erdőmélybe tett utazás nem csak egyre régebbi történelmi korok hőstípusait hajtja a főhős útjába, hanem utazást is jelent az emberi pszichébe. Ezt a feltevésemet vagy gyanúmat utóbb igazolta is a könyv. Legtöbbször Jung nevét emlegetik a könyvvel kapcsolatban, hiszen ő az, aki a kollektív tudatalatti típusait számba vette és leírta. Mivel a kollektív tudatalatti mindenféle értelemben a múltban gyökerezik, a regény cselekményének menete szépen simul ebbe az elméletbe – és a hősök is felismerik ezt a tényt.

Az újra és újra más és más változatban elmesélt és újraértelmezett történetek által jön létre a világ értelmezése, és ez ma is így van – bár már nem vagyunk eléggé természetközeli népek -, és így van a szövegben is. A kultúrák történetének alapvető történései, mint például a belső rendet megtörő kívülállók által hozott változások után helyreálló, az ismétlődés ritmusában működő élet is megjelennek a szövegben. Úgy vélem, már pusztán az eddigiek, és a szöveg elképesztő képi világa is kiemelik ezt a könyvet…a valamilyen átlagból.

A jungi sémán túl azonban a szöveg tagolása és működése a freudi személyiségstruktúra három rétegét is modellezi. Az első részben a főhős még önnön társadalmiságának és szerepének (fiú, testvér) tudatában tér vissza gyermekkora színhelyére, kötelességérzete van. Ez a szuperego rétege, a felettes éné.
Őt magát mint személyt a második részben ismerjük meg a szerelmi kapcsolat kialakulásának környezetében. Ez az ego rétege, a tulajdonképpeni éné. Folyamatos önreflexió és ösztöneinek megzabolázása jellemzi. Ugyanakkor kiderül, hogy az eltűnt fivér ezen a szakaszon már régen túl is van.
A harmadik és leghangsúlyosabb rész az erdő mélyére tett utazás; ez egyúttal az idbe, az ösztön-énbe tett út. Mindez nem azonos a tudatalattiba való merüléssel, hiszen a személyiség igen kis része tudatos. A főhősön is egyre inkább eluralkodnak ösztönei, viselkedése egyre állatiasabb, de egyúttal egyre közelebb kerül a mitágókhoz is.

A pszichoanalízis egyébként a szereplők kapcsolataiban is felbukkan; részben az apa figurájával és a fiútestvérrel való versengésben (a nőért), részben az apa alakjának szörnnyé válásának aktusával a tudatalattiban. Azonban ha csak szimplán analtikus regény volna erdei környezetben, attól még nem lenne ennyire jó. Önmaga is mítoszszerűvé válik, akárcsak a hősök – bár ettől egészen a zárlatig védi a nyelv és a narráció – , és nagyon lírai. Szép.